2016. augusztus 13., szombat

11. fejezet - Úton az Európa Bajnokságra

Dzsudzsi

- Annyira fantasztikusak vagytok! - szólalok meg a közönségre nézve, akik a nagy színpad előtt állva minket néznek. Kijutottunk az EB-re, ami által Magyarország újra büszke nép lehet! 
A tömeg őrjöng, mi, focisták pedig büszkén nézzük őket. 
- Köszönünk mindent, nélkületek nem sikerült volna! - szól fel Storck a saját nyelvén, mellette pedig egy tolmács fordít, így a közönség is megérti a kapitányunk szavait. 
Később már mindenki legurított egy-egy (vagy több) pezsgőt, Szalai Ádi vidáman ölelkezik a közönségünkkel, Böde interjút ad miközben a kezével néha nagyokat gesztikulál, a csapat többi tagja pedig vagy a családjával beszélget vagy az edzőkkel, kapitányokkal. A következő egy hónapban egymásra leszünk utalva, nem látjuk majd a családjainkat, barátainkat. Mi leszünk egymás legjobb és legrosszabb pajtásai, testvérei. 
- Brigi nem jött el? - kérdezem halkan Zsófit aki elhúzza a száját majd megrázza a fejét. Szóval Brigit annyira se érdeklem, hogy elbúcsúzzon tőlem.
- Vizsgázik - szólal meg Ádi, Zsófi pedig egyetértően bólogat. Felvont szemöldökkel nézem a gerlicéket, értetlenül pislogok.
- Miből? Nyár van, ilyenkor vannak még vizsgák?
- Vezetni tanul, ma van a végső vizsgája - feleli a legjobb barátnője. Egy "óh" hagyja el a számat majd biccentek és inkább kérek még egy pezsgőt. Szóval vezetni tanul, és ezért nem jött el a búcsúztatásra. Örülnék is neki, hogy vizsgázik, ha nem tudnám, hogy ezentúl nagyon keveset fogunk találkozni. 
Hirtelen felindulásból előkapom a telefonomat majd oda se nézve tárcsázom Brigit.
- Igen? - szólal meg egy ismerős, csendes hang én pedig mint valami hülye gyerek elmosolyodok. 
- Sok sikert a vezetéshez - mondom. Egy pillanatig hallgat, talán ő is mosolyog, de a hangja ideges amikor megszólal.
- Átmentem - feleli én pedig automatikusan Zsófira pillantok és eltátogom neki Brigi sikerét. 
- Gratulálok - mondom mosolyogva. Nem láthatja, de a a vigyorom egyre és egyre nagyobb, mert tudom, hogy ő is boldog most. És ez mindent megér. (Egy kicsit talán érzelmes vagyok, de egyszerűen... Na, mindegy, ez Brigi hibája, őt szidjátok!)
Brigi egy egyszerű köszi-vel leráz, majd kinyomja a telefont. Sóhajtva elteszem a készüléket majd felállok. 
- Iszol valamit, Dzsudzsi? - kérdezi Szalai de én csak megrázom a fejem. 
Pontosan tíz perc múlva indulunk, így én már elindulok a beszálló pálya felé, hogy mihamarabb feltudjak szállni a magánrepülőre ami majd egyenesen Franciaországba visz. A csapat is követ, együtt indulunk el a repülőhöz majd a lépcsőn felfele még visszanézünk és integetni kezdünk. Látom, ahogy Ádi utolsó csókot vált Zsófival, Gera Zoli megöleli a feleségét és a gyerekeit, sőt, még Niko is elköszön a családjától. Csak én (és még pár szingli barátom) állok ott, egyedül, a közönséget nézve, amikor megpillantok a tömegből kilépve egy középmagas, barna hajú lányt, aki egy táblát tart a kezében: Hajrá fiúk! Hajrá Dzsudzsi és Kádi!
Brigi áll ott, körülbelül tíz méterre tőlünk, a táblát a feje felé emelve, szemeivel keresve engem vagy Kádárt, majd amikor összeakad a tekintetünk, kedvesen elmosolyodik. 
- Mennünk kell - teszi a vállamra a kezét Király Gabi én pedig bólogatok majd elindulok felfele. Egy pillanatra aztán lehunyom a szemem. Visszanézek: Brigit keresem a szememmel, aki még mindig ott áll, engem néz, én pedig képtelen vagyok tovább menni. Lerohanok, a lányhoz megyek, aki meglepődve néz engem. 
- Nem bántam meg a csókot, érted? Nem volt hiba! 
Brigi ajkai elnyílnak én pedig az egyik pillanatban megcsókolnám, de aztán körülnézek és felhúzom az orrom.
- Várj rám egy hónapot, ígérem megismételjük - suttogom. A háttérből már többen is kiabálnak nekem, hogy menjek, így hát fogom magam és visszarohanok a repülőhöz. Amúgy igen, kilométerhiányom van és ezért rohanok ennyit. 
- Na végre - hallom meg valamelyik csapattársam hangját majd szótlanul leülök a helyemre, becsatolom magam és várom, hogy a gépünk felszálljon. Hátrahajtom a fejem, lehunyom a szemem - a tökéletes párosítás ha elakarok lazulni. 

Körülbelül három óra repülőút alatt érünk Franciaországba, azon belül is Marseille-be, ahol az első meccsünk lesz július 14-én az osztrákok ellen. 
- Itt vagyunk, Franciaország! - kiált ki az ajtón Szalai majd nevetve szalad le a lépcsőn. Halványan mosolyogva lépek ki az újféle levegőre majd magamba szívom azt. Helló, Franciaország, helló Európa Bajnokság! 
Miután mindenkit beosztottak kettesével a szállodai szobákba - én Kádárral leszek - Storck megköszöni mindenkinek az eddigi munkát, és üdvözöl minket az EB-n. Az ő szavaival élve: az idei EB a magyaroké! 
- Ma még pihenhettek, aztán holnaptól kemény munka veszi kezdetét. Holnaptól elindul az egy hónapos küzdelem! - szavalja Dibusz Dénes, majd biccent és mindenki elindul a saját szobájába. 
Először kifele veszem az irányt, hogy felmérjem a helyet, ahol most egy pár napig megszállunk. A nap süt, meleg is van és rengetegen vannak a lenti medencéknél. 
Lefekszem az egyik napágyra, egy szál fürdőgatyában és lehunyom a szemem. 
- Leülhetek? - kérdezi Nagyá majd miután biccentek, ő leül és engem néz.
- Mit nézel?
A szemei valamiért most furán néznek engem, valahogy vádlón, de mégis furán.
- Zsófi szerint nem kellene Brigi közelében lenned - mondja ki pár pillanat múlva én pedig nagyokat pislogva meredek rá a szemüvegem mögül.
- Zsófi miért szól bele?
Ádám szemei elsötétülnek, mérgesen néz rám.
- Mert az unokatestvére. Talán igaza is van. Megőrjíted Brigit, és ezt mindenki így gondolja.
Hirtelen felindulásból felkapom a vékony fiút majd a medencébe dobom. A víz kicsi, így el se merül, de félig meglepődve, félig pedig mérgesen túr vizes hajába. Idegesen lihegek majd lehunyom a szemem.
- Nekem senki ne mondja meg, hogy kivel legyek és kivel ne! 
- Fejezd be, Balázs! - mondja miközben kimászik a medencéből és felém közeledik. Nagy levegőt veszek, elszámolok tízig majd újra felpillantok. Ádám visszaül az egyik nyugágyra, a pólójával megtörli a nedves haját majd sóhajtva rám néz.
- Én nem akarok beleszólni, haver. De ebből nem fog semmi jó kisülni. Egymás ellentétei vagytok, néha megtudnátok ölni egymást. 
Én is helyet foglalok majd magam elé bámulva válaszolok.
- Az ellentétek vonzzák egymást - mondom el a régi jól bevált mondást és hallgatom, ahogy a körülöttünk levő emberek beszélgetnek, nevetgélnek. Ádi félszemmel engem néz, majd beletúr a hajába.
- Szerinted ő is így gondolja? - kérdezi fojtott hangon én pedig felé kapom a fejem.
- Őszintén?
Biccent.
- Nem tudom. Csókolóztunk. Aztán kiakadt, haza akart menni. És tudod mit mondott? Hogy hiba volt a csók! Utálom, hogy hibának nevezi a csókunkat! - túrok a hajamba idegesen majd hátradőlök a nyugágyon.
- Talán csak azt akarja, hogy megutáld. És ne akarj tőle semmit. Erre még nem gondoltál?
Megrázom a fejem majd megdörzsölöm az orrnyergemet.

Később még mindig Ádám kérdései és szavai járnak a fejemben. Besétálok a szobámba, ahol Kádár épp a saját ágyán üldögél és valakivel beszélget. 
- Beszélsz vele? - kérdezi a laptopját bámulva.
- Ott van? - reagál csendes hangon Brigi, majd Kádi arrébb hajol, ahogy szembenézhessek a végzetemmel.
- Szia - szólalok meg miközben leveszem a vizes fürdőgatyámat. Brigi megbénultan néz engem majd hirtelen eltakarja a szemeit. Halkan felnevetek szégyenlősségén majd gyorsan magamra kapok egy alsót. 
- Elveheted a szemed elől a kezeidet, tündérkém - ülök le Tomi mellé. Brigi újra engem néz, a kezében zsebkendők, és most veszem csak észre, hogy a szemei is pirosak.
- Miért sírtál? - kérdezem automatikusan. 
- Anyáék veszekednek. Megint - sóhajt bele a kamerába. Bár ott lehetnék, hogy elvigyem abból a házból, hogy magamhoz húzza, megnyugtassam... megcsókoljam. 
- Eljöttök a meccsre Zsófival? - kérdezi Kádi, Brigi pedig őrá kezd figyelni. Ilyenkor egy kicsit mindig féltékeny leszek. 
- Szeretnénk - szólal meg. Halványan elmosolyodok, aztán félrepillantok, hogy Ő ne lássa a mosolyomat. Itt lesz 14-én. Itt fog szurkolni. Nekem fog szurkolni. Na jó, nem, de én is benne vagyok a csapatban, akinek szurkolni fog. És az majdnem olyan, mintha csak miattam jönne el. 

2016. augusztus 6., szombat

10. fejezet - Sör és bűz

Brigi 

Miután az Elefántcsontpart elleni meccs (0-0) lement, mindenki izgatottan várta az utolsó, mindent eldöntő mérkőzést a németek ellen. Mi is, Balázs is és a csapat is. Hiszem ez lesz az utolsó, az EB előtti meccs, és ha kijut a csapat, akkor egész Magyarország ünnepelni fog.

- Menjünk már! - szól rám Zsófi, aki már most idegbeteg, pedig csak 2 óra múlva kezdődik a meccs. Ma van a Magyarország - Elefántcsontpart mérkőzés, a legjobb barátnőm pedig ezt is nagy izgalommal várja már. Én pedig elmegyek, mert miért ne? Megígértem Kádinak, és jó... mondjuk Balázsnak is, de ezt ne vedd figyelembe. Esküszöm, hogy csak két szólt váltottunk és az is csak ennyi volt: Jössz meccsre? Igen. Jó. Szia. Szia!
És ennyi, tényleg. Amióta, szóval.. nos, tudod, mióta csókolóztunk, azóta valahogy a kapcsolatunk se olyan mint előtte. Már nem néz rám azzal a játékos vigyorával, és ami a legjobban fáj: nem csókol meg. Mennyi idő is telt el azóta? Körülbelül egy fél hónap. Ez idő alatt vagy Ő (mármint Balázs) vagy a csókunk járt az eszemben. 
- Megyünk már, nyugi! - felelem majd felkapom magamra a táskámat és beülök Zsófi kocsijába. 
Sok minden megváltozott azóta, amióta utoljára láttam Balázst. A szüleim már nem élnek együtt, a kisöcsém titkolózik előttem, pedig még csak nyolc éves, én pedig azt se tudom, hogy hol jár a fejem. Elhanyagolom Zsófit és az öcsémet is, bár neki lenne a legnagyobb szüksége rám most. 
Ma van az utolsó meccs, ami alapján eldől, hogy a fiúk kijutnak-e negyven év után újra az Európa Bajnokságra. Németország ellen játszunk, akik között olyan emberek vannak, mint Toni Kroos vagy éppen Manuel Neuer. Egy szóval: a fiúknak fel kell kötni a gatyát, ha kiakarnak jutni az EB-re. 
Zsófi halkan énekelgetve vezet, én pedig magam elé nézve gondolkozok. Mi lesz, ha ma újra látom Balázst és egyszerűen felötlenek bennem az emlékek? A csók emléke, ahogy magához húzott, ahogy lágyan a mosogatónak nyomott és még miegymás. 
- Min gondolkozol ennyire? - hajol be az ablakon egy szőke kobak én pedig azonnal felkapom a fejem. Balázs kedvesen, kissé zavartan mosolyog rám, Zsófi pedig hangosan nevetve kiszáll a kocsiból. Zavartan megdörzsölöm a homlokomat majd én is kiszállok. A szőke végig engem néz, egy szót se szólva, várja az előbbi kérdésére a válaszomat. 
- Azon gondolkoztam, hogy Németországban nincs egy Dzsudzsák Balázs.
Az említett fél felvont szemöldökkel néz rám én pedig gúnyos hangon folytatom:
- Hálistennek. 
Zsófi majd megszakad a nevetéstől, én pedig diadalittasan nézem az előttem álló fiút. Semmilyen érzelem nincs az arcán, még az a szokásos: hajrá, dobd le a bugyidat! se. Csak néz engem majd közelebb lép és az arcomra teszi a kezét. Ajkaim automatikusan szétnyílnak, tekintetem a szájára vándorol majd újra kéklő szemeibe nézek. A háttérben hallom, ahogy a legjobb barátnőm nagyot sóhajtva néz minket. Talán még a szemeit is forgatja, de jelen pillanatban még mozogni se tudok, nem hogy reagálni valamit. 
- Szeretem, ha beszólsz. De úgyis leveted a bugyikádat. Kíváncsi vagyok valamire - suttogja én pedig felvonom az egyik szemöldökömet.
- Na és mire?
Balázs szemtelen mosolyra húzza száját.
- Hogy az alsóneműd is olyan nagyis mint a gondolkodásod. - És ezzel nevetve ellép tőlem én pedig gyilkos tekintettel nézek vissza rám. Utálom! 
- Annyira utálom - sziszegem a fogaim között Zsófinak, aki átkarolja a vállam és úgy megyünk be a stadionba. 
- Dehogy utálod! És ő se utál téged - feleli miközben fizetünk a nénikének aki a jegyeket szedi. Most már Zsófit is kezdem utálni, mert mindent tud rólam. De tényleg, mindent. 

A meccs már az első félidő végénél tart, amikor egy hideg, sör illatú valamit érzek a nyakamban majd egy hihetetlen hosszú káromkodást hallok. Nem elég, hogy Lang Ádám megszerezte az első gólt, ami amúgy öngól lett, és Dzsudzsi is lesérült, de még valaki rám is önti a sörét! Felháborodva fordulok meg majd szembenézek egy magas, ám testes fiúval, aki körülbelül egyidős lehet velem és aki most nagyon mérgesen néz rám. 
- Nem igaz, hogy nem tudsz elmenni az útból! - mondja, hangja inkább hasonlít egy nyávogó kiscicáéhoz, mintsem egy testes férfiéhoz. 
- Én, ember?! Hát te öntötted rám a hülye italodat! - szólalok meg idegesen, majd felkötöm a hajam ami most már össze is tapad, nem csak büdös. Morogva veszekszünk még egy ideig majd elindulok keresni egy mosdót. 
- A kurvaédes.... - káromkodok miközben minden lehetséges ajtón benyitok, hátha valamelyik egy mosdó lesz. Aztán végül nem marad más választásom, minthogy az egyik öltöző erre kijelölt területét válasszam, így benyitok a magyar válogatott öltözőjében. Nyitva - érdekes, pedig azt hittem, hogy ezeket ilyenkor bezárják, vagy valami.
Miután "sikeresen" kimostam a hajamból az ázott, részeg kutyaszagot, elindulok kifele, de meghallok egy fájdalomtól ittas nyögést. Automatikusan oldalra nézek, ahol a padon egy hetes mezbe öltözött fiú fekszik, szőke haja kuszán áll, ő pedig a plafont bámulja, néha pislog párat, de amúgy olyan, mint aki a temetésére készül.
- Hát te? - kérdezem tőle. Balázs felpillant rám majd felül. A lábán jeges pakolás virít.
- Azt hiszem ezt én is kérdezhetném tőled - néz végig rajta. Nem említettem, de a pólóm is tiszta vizes lett a kis "fürdőzésemtől" így a melltartóm teljesen láthatóvá vált. És ennek Balázs örül a legjobban, ahogy elnézem a hatalmas vigyort a fején.
- Fürödtem - vonom meg a vállamat, mintha mindennapos lenne, hogy egy seggfej leönt, aztán egy férfiöltözőben kell "megfürödnöm".

- És miért nem szóltál? Segítettem volna - mondja majd huncut vigyorra húzza vékony száját én pedig a szememet forgatva leülök mellé.
- Mi van a lábaddal?
Sóhajtva az említett testrészére pillant majd leveszi róla a hűtést. Felszisszenek a sebe láttán, de ő csak int, mintha mindennapos dolog lenne, hogy ekkorát esik. 

- Mi van veled és Kádival? - kérdezi hirtelen amikor már egy ideje üldögélünk az öltözőben. Kintről zaj szűrődik be, néhány hangos német szó és magyarokat is hallani jó számmal.
- Barátok vagyunk - biccentek. Balázs felvont szemöldökkel pillant rám én pedig komolyan nézek vissza.
- Barátok extrákkal?
Nevetve meglököm a vállát mire ő is elengedi magát. Utálom, hogy annyira gyorsan változik kettőnk között ez a dolog, hogy követni se tudom.
Balázs mondani akar valamit amikor a többiek belépnek. Néhányan már félmeztelenül, mások a többiekkel nevetve, de mindegyikőjük nagy szemekkel néznek minket. 
- Én megyek is - szólalok meg majd lehajtott fejjel indulok az ajtó felé. Majd egy erős, ismerős kéz kapja el a karomat.
- Jól vagy? - kérdezi Kádi, aki aggódva figyel engem. 
- Jól. Majd beszélünk. - És kimegyek az öltözőből. 

- Zsófi! - kiáltok a legjobb barátnőmre, aki az ajtóban álldogál, de se nem hall se nem lát. Integetni próbálok, de nem lát, annyira néz valamit. Haladni próbálok, de nem nagyon sikerül, majd valaki elkapja a kezemet és behúz a falhoz.
- Te vagy az a liba akit leöntöttem? - néz velem szembe egy magas, teste fiú, akit már ezelőtt láttam. Mérgesen, ám kaján vigyorral az arcán néz most rám én pedig töretlenül próbálom kiszedni a kezemet a szorításából.
- Liba az anyádpicsája! - káromkodom el magam mire ő még közelebb nyomódik hozzám. Alkohol szaga keveredik valami erős parfümmel. Tüsszögnöm kell, de jelenleg mozdulni se tudok. Most anyáztam le egy kétajtós szekrényt aki már nem szomjas.
- Mit mondtál? - sziszegi a fogai között, amik kissé sárgák. Igen, annyira közel vagyok az arcához, hogy konkrétan látom, amint az alsó fogsora fele rohadásnak indult. 
- Semmit, egyáltalán nem mondtam semmit! De nem akarsz elengedni? - Komolyan, Brigi, szerinted most itt az ideje annak, hogy megpróbáld kihúzni magad egy ilyen helyzetből? 
Amúgy vicces, hogy körülöttünk rengeteg ember szaladgál, mégis egyiket se hatja meg az, hogy egy százharminc kilós ember mindjárt kettétör egy ötvenkilós lányt. Segítség!
A fiú egy pillanatig néz engem, eközben háromszor megrendül egy ér a homlokán, majd  - most figyelj - elzöldül az egész arca és egyszerűen LEHÁNYJA A PÓLÓMAT!
- Mi a...? - kezdem, de a fiú elhátrál tőlem, majd elrohan. Hah, még a nevét se mondta meg!
- Úristen, Brigi, hát ez... - nevet fel Zsófi mikor kimegyek a kocsihoz. A pólóm a kezemben, én pedig egy szál sortban és az egyik cuki, almás melltartómban lépkedek ki a stadion elé. Az úton persze megkapom a szokásos "mi van cica, meleged van?" és a "hú, de bátor valaki" beszólásokat, amit legtöbbször a középső ujjam bemutatásával köszönök meg. 
- Nem elég, hogy leönt egy barom, de még le is hány! Ez egy fantasztikus nap volt, Zsófia, mikor jövünk legközelebb? 
Zsófi vigyorogva átad egy pulcsit amit azonnal magamra kapok majd beülök a kocsiba. A barátnőm nem, még egy kicsit áll majd integetni kezd valakinek. Ha ez most megint Dzsudzsák és Ádám akkor én rosszul leszek, esküszöm. 
- Sziasztok! - hallom Zsófi hangját majd két cuppanást. Felhúzom az orrom majd lehunyom a szemeimet. Ha nem veszek a szőkeségről tudomást, akkor talán ő se fog rólam. 
- Szia söröshordó - szólal meg miután beült hátra. Ennek nincs kocsija, hogy mindig mi furikázzuk haza?!
- Szia rokkantnyugdíjas.
Balázs halkan felnevet. 
Zsófi és Ádi is beszállnak majd elindulunk. Ádit dobjuk ki először a lakása előtt majd Balázst is hazavisszük. A házára pillantva felötlenek az emlékek és kénytelen vagyok elmosolyodni. Dzsudzsák engem figyel miközben Zsófi hozzá beszél. 
- Az emlékek, mi? - vigyorog én pedig automatikusan a szemeimet forgatom. Elköszönünk tőle majd mi is hazamegyünk.
- Most akkor Balázs vagy Kádi? - fordul hirtelen hozzám Zsófi. 
- Egyik se - rázom meg a fejem. - Kádi olyan mint te, vagyis barátok vagyunk. Balázs meg... nos, ő számomra egy megfejthetetlen rejtvény. 
Zsófi halkan nevetve néz rám én pedig csak megvonom a vállam, hisz' ez az igazság. 
Ha nem is Balázs, de a kapcsolatunk az egy olyan dolog, amit magam se tudok leírni. 

2016. július 30., szombat

9. fejezet - Bábok

Dzsudzsi

Az ajkai annyira puhák, annyira illenek az enyémekhez. Kezemet a csípőjére csúsztatom, ő pedig közelebb férkőzik hozzám. Az agyam azonnal kapcsolatba lép a lenti agyammal - ha érted mire gondolok. Egyikőnk se habozik, szinte faljuk egymás ajkát, nyelvét. Kissé a mosogatóhoz nyomom, várom, hogy ellenkezzen, de ő megpróbál még egy kicsit hozzám préselődni.
- Balázs... - kezdi, de én az ajkára teszem az ujjamat miután már nem csókolózunk. Lihegve nézek rá, ő pedig csak megrázza a fejét. A kedvem - és más is - egyből lelombozódik, ahogy megpróbál eltaszítani magától. 
- Tényleg nem tudom mi ütött belém, bocsáss meg! - kérem de ő csak megvonja a vállát, mintha mi se történt volna. 
- Reggeli után hazamegyek, jó? - kérdezi mire én csak megrázom a fejem. Nem szólok semmit, úgyis tudja mit mondanék: szükségem van rád. Mint egy idióta, szerelmes hülye gyerek. Brigi elém pakolja a reggelit, ami most egyáltalán nem esik jól, pedig fantasztikusan néz ki. Csak az agyam még mindig az öt perccel ezelőtti dolgokon forog. 
Brigi elindul felfele, hogy felöltözzön én pedig mosogatni kezdek. 
Mit érzek? Nem tudom, de egyet biztosan tudok, mégpedig, hogy kedvelem ezt a lányt, és nem véletlen csókoltam meg. Tudnom kellett, hogy mit érzek, és hogy Ő mit érez. Hülyeség kijelenteni, de lehet, hogy ugyanazt érezzük mindketten. Csak még mindig nem tudom mi van köztünk, és ez kiakaszt. 
Sóhajtva igazítom meg a hajamat a tükör előtt állva miközben Brigi lesétál a lépcsőn és a cipőtartóhoz megy. Minden lépését figyelem, várom, hogy megforduljon, odajöjjön hozzám és megcsókoljon. Szeretném, akarnám. 
- Indulhatunk? - kérdezem és nem nézek rá. Felkapom magamra a napszemüvegemet, így nem látja, ha csak őt vizslatom. Felkapja a cipőjét majd biccent. Elindulunk, de az ajtóban visszafordul. Az arca így csak pár milliméterre van az enyémtől. Legszívesebben az arcára tenném a kezem, de így csak nézem, várom, hogy mondjon valamit.
- Figyelj... 
- Igen? - suttogom ő pedig felnéz rám. Látom a vívódást a szemeiben. Nem tudom mire gondol, habár lehet nem is szeretném tudni. 
Nagyot sóhajt majd végre megszólal:
- Semmi. - És ezzel a kocsihoz megy, beszáll majd én is követem. Amikor már én is bent ülök a kocsiba, szótlanul rám néz majd nagyot sóhajt. Hogy mennyit tud sóhajtozni! Előkapja a telefonját és végiggörget az üzenetein. Nem lesem meg, de a szememet kiszúrja egy név: Kádi. Szóval Kádár. Értem én, nem is zavar, csak mosolyogva szedném ki a kezéből a telefont, hogy kitöröljem Tamás számát. Mi tett ilyenné? A mellettem ülő barna hajú lány, aki fenekestül felborította az életemet. 
Mondhattam volna neki, hogy maradjon velem még egy kicsit. Vagy hogy aludjon még egy napot itt. Azt AKARTAM, hogy ne menjen el, ne legyen szótlan. De én csesztem el. Én csókoltam meg, mert a hülye vágy megint erősebb volt nálam. Én tényleg csak azt akartam, hogy érezze: kell nekem
Az út csendben telik, egyikőnk se szól, Brigi egyszer felnevet, majd felém kapja a fejét. Barna szemeivel engem néz, majd lehunyja a szemeit. A kezemet automatikusan a combjára tenném, de megacélozom magam és inkább csak tovább vezetek. 
- Megérkeztünk - szólalok meg kis idő múlva és leállítom a kocsit. Brigi felkapja a fejét, de nem mozdul az ülésből. Látom, ahogy vívódik: rám nézzen, vagy csak kiszálljon és bemenjen a házba? 
Egyszerre szállunk ki a kocsiból, de én azonnal az ő térfelére megyek és elkapom a kezét.
- Brigi, várj! Csak annyit akartam mondani, hogy én egyáltalán nem bántam meg a csókot! És ha tehetném, akkor újra és újra megtenném. Ha azt akartad, hogy sajnáljam, akkor tévedtél. Egyáltalán nem sajnálom! 
Brigi megrázza a fejét majd a lakásához megy. Követem, hallani akarom, ahogy hozzám szól.
- Nem kell sajnálnod. Mindkettőnk hibája volt - mondja hirtelen én pedig elképedve nézem a lányt, aki most törte össze a szívemet. Pedig csak nem rég jöttem rá, hogy nekem van olyanom is. 
- Hibája?! Te normális vagy? Ez egyáltalán nem volt hiba! - mondom felemelt hangerővel. Elhátrálok tőle, közben csak Őt nézem. Nem kellett volna azt mondania, hogy hiba. Jobb lett volna, ha semmit nem mond! Megrázom a fejem miközben kinyitom a kocsim ajtaját. Brigi szeme se rezdül, csak engem néz miközben ő is fél lábbal már a lakásban van. 
- Én most bemegyek - jegyzi meg halkan, mégis tisztán hallom. Szótlanul beszállok a kocsiba majd elindulok az úton. Elegem van ebből a lányból, elegem van abból, hogy úgy játszik velem, mintha valami baba lennék. És miből van még jobban elegem? Hogy tetszik ez az egész. Hogy akarom őt és a hülye kis dolgait. 
A zenelejátszó átvált a helyi rádióra, ahol éppen egy Horváth Tamás zene megy, azt hiszem a Táncol velem a világ. Az ujjaimmal finoman dobolok a zene ritmusára, miközben a kocsi halkan zúg a sztrádán. 
A kocsit az egyik közeli szupermarketnél állítom le és kiszállok belőle, azzal a tudattal, hogy most bevásárolok és veszek magamnak egy hatalmas doboz sört amit otthon megiszok. Nem szokásom inni, tényleg. De azt hiszem ez most különleges alkalom. 

- Balázs! - köszön rám egy apró termetű kisfiú, akinek már a hangja is ismerős. Aztán megfordulok, és Brigi kisebbített, fiúsított mását látom magam előtt. Tomi boldogan mosolyogva áll előttem, mellette az anyukája. 
- Szia, kisöreg - guggolok le elé miután köszöntem az édesanyjának is. - Rég találkoztunk már.
- Szerinted melyiket vegyem meg? - mutat fel két bábut én pedig elnevetem magam. Az egyik kezében a kis Dzsudzsák van a másikban pedig Kádi. Felnézek az anyukájára, aki mosolyogva rázza a fejét. 
- Kifizetem mindkettőt, rendben? - kérdezem de ő csak megrázza a fejét. Tiszta anyja-lánya! - Ragaszkodok hozzá, szeretném ha Tomi hazavinné mindkettőt és az egyiket oda adná Briginek! 
- Rendben - szólal meg ugyanolyan lágy hangon mint ahogy a lánya szokott. A pénztárhoz megyünk és - némi megbámulás és sugdolózás után - kifizetem a két bábút amit Tomi hangosan nevetgélve megköszön. 
- Hagyd, hogy a nővéred kiválassza melyiket szeretné, és utána egyből hívj fel, rendben? Itt a számom - írom le egy papírra a telefonszámomat majd átadom a kisfiúnak aki mosolyogva néz fel rám. 
Elköszönök tőlük majd hazaindulok.
- Úristen, az Ő! - hallok egy halk sugdolózásnak szánt mondatot de nem kapom azonnal oda a fejem. Csak amikor a két lány oda lép hozzám és szótlanul, mosolyogva néznek rám. 
- Sziasztok - fordulok feléjük kedvesen, ám kissé sietősen mosolyogva. Az egyik szőke, a másik pedig barna hajú, mindketten huszonegy-pár évesek.
A szőke közelebb lép hozzám és a kezét nyújtja. A zsebemben kezdek kotorászni tollért, vagy valami íróeszközért.
- Nem aláírást akarunk - szólal meg a barna hajú én pedig felvont szemöldökkel nézek vissza rájuk. 
- Akkor mit? Képet? Vagy a telefonszámomat? - nevetek fel saját viccemen, de a lányok arckifejezését látván lefagy a mosoly az arcomról. 
- Úgy tudjuk ismered Hegyvégi Brigit. Tudod mi a barátai vagyunk - mondja a szőke. Magára majd a barna társára mutat. 
- És ha azt mondom, hogy nem ismerem?
A lányokat látszólag meglepte a kijelentésem, de acélos tekintettel néznek engem miközben a szőke közelebb lép hozzám és a karomat kezdi simogatni. 
- Meg kell tenned nekünk valamit. Vagy ha nem, akkor Brigi megtudja, hogy miket tettél régen. Tudod, sok lány tudna mesélni a rossz Balázsról.
Pislogás nélkül meredek a szőkére majd elhátrálok. Azok ketten vigyorogva, gonoszan néznek engem. Hogy lehet két kislány ennyire ijesztő? Nem hogy tanulnának, vagy sportolnának. 
- Nem ismerem Brigit - mondom ki hirtelen és még magam is elhiszem. - Nem ismerek semmiféle Hegyvégi Brigit, sajnálom.
A két lány összehúzott szemekkel méreget majd egyszerre legyintenek és el is mennek. Egy ideig még magam elé bámulok majd beülök a kocsiba. Miért tagadtam le? Ennyire fáj, hogy visszautasított? 

Később már otthon vagyok, meglepő módon a konyhába lépek be először és kipakolom a cuccokat a kosárból. 
- Megint nincs kinek vacsorát csinálnom - jegyzem meg magamnak majd szomorkásan elmosolyodok. Ekkor csörren meg a telefonom, amit azonnal felkapok, meg se nézem, hogy ki hív.
- Balázs? Hegyvégi Tamás vagyok, tudod, Brigi tesója - szól bele halkan, már már suttogva a kedvenc kis barátom.
- Na, kit választott? 
A szívem kihagy egy dobbanást, amikor meghallom a válaszát:
- Téged - mondja Tomi én pedig lehunyom a szemem és automatikusan elmosolyodok. - És úgy, hogy becsukta a szemét. Szóval a sors is téged akar a tesóm mellé.
Halkan felnevetek majd elköszönök Tomitól - persze miután megkértem, hogy ne adja ki senkinek a telefonszámomat - és örömittasan összedobok egy jó kis kaját magamnak. 

2016. július 25., hétfő

8. fejezet - Megtörténtté téve

Brigi

Reggel álmosan botorkálok ki az ágyból. Balázs az éjjel átmászott az én felemre, így kis kifli-nagy kifli pozícióban aludtunk. 
Felkapom Balázs papucsát majd az ajtóból még visszanézek. A fiú, akit épp a napsugarak világítanak meg, mélyen alva terül el a hatalmas ágyon, a takaró éppen csak rajta fekszik, pont eltakarva azt a pontot, amit most éppen nem szeretnék látni. 
Megrázom a fejem a magam hülyeségén és elindulok lefelé. Kis idő - mert akkor ez a ház mint fél Pest - után megtalálom a konyhát. A hűtőhöz menve reggeli után kutatok. 
- Jó reggelt - szólal meg az ajtóból Dzsudzsák miközben én épp fél testtel a hűtőben kotorászok. Felemelem a fejem, de véletlen beverem azt és egy kissé meg is szédülök. Balázs azonnal a segítségemre rohan, elkapja a kezemet megakadályozva, hogy elessek. 
- Ügyetlen vagyok, mondtam már? - sóhajtom. Őszőkesége felhúz magához, szorosan a mellkasára tapadok és farkasszemet nézünk. Aztán közelebb hajol nekem pedig nincs szabadulásom. Szorosan a hűtő és a mosogató között állok ő pedig egyre közelebb hajol. Lassan érinti a számhoz a sajátját. Mozdulni se tudok. A kezét a csípőmre teszi, így még közelebb vonva magához. Nem ellenkezzek, ugyan miért tenném? Én is akarom. Ajkaink kisvártatva forrnak össze, először lassan, megfontoltan majd szenvedélyesen csókol. Automatikusan átölelem a nyakát, közelebb férkőzök a mellkasához. Nem foglalkozok azzal, hogy nem kellene kedveljem, hogy nem szabadna engednem neki, hogy megcsókoljon. 
- Balázs... - suttogom miután elválnak ajkaink. Az említett személy félig lesütött szemekkel liheg én pedig megpróbálom eltaszítani magam tőle.
- Nem tudom mi ütött belém - szólal meg hirtelen. Leül az asztalhoz majd egy poharat kezd piszkálgatni. 
- Megreggelizünk aztán lelépek, jó? - Felpillant, megrázza a fejét, de mást nem szól. Lesütöm a szemem, úgy pakolom elé a reggelit: szalonna és tojás. Asztalhoz ülve mindketten csak piszkálgatjuk az ételt, elgondolkozva. 
Reggeli után felkapom magamra a tegnapi ruhámat majd a cipőmet kötögetve várom, hogy Balázs is elkészüljön. Azóta semmit se beszéltünk, csak elmentünk egymás mellett. Mindkettőnk fejében a csók jár, tudom. 
- Indulhatunk? - kérdezi de nem néz rám. A kulcsot babrálja majd kinyitja előttem az ajtót. 
- Figyelj... - fordulok meg hirtelen így egész közel kerülünk egymáshoz. Balázs lenéz rám, meglehet csak pár centivel magasabb nálam. 
- Igen? - suttogja.
Jó ötlet lenne neki azt mondani, hogy tetszett a csók? Hogy minden kis izmom belerándult, annyira jó volt? 
- Semmi - rázom meg a fejem és a kocsihoz sétálok. Balázs nagyot sóhajt majd utánam jön. Beszállok a kocsiba majd előkapom a telefonomat. 
10 nem fogadott hívás: Zsófi (9), Kádi (1). 5 olvasatlan üzenet: Zsófi (3), Kádi (Kádár Tamás) (2).
A mellettem ülő fiú beindítja a motort, az út csendesen, szavak nélkül telik, így visszaírok az üzenetekre.

Zsófi üzenete:
Nem volt jó ötlet, hogy elengedtelek Balázzsal! 
Hívj mihamarabb! 
Brigi, mi van veled??
Brigi üzenete:
Bocs, hogy eddig nem jelentkeztem. Majd mindent elmesélek, de jelenleg haza akarok menni. 
Zsófi üzenete: 
Baj van?? Bántott?! Vagy megbántott?!
Brigi üzenete: 
Ez nem sms-téma. Majd hívlak, puszi.

Kádi üzenete:
Mikor érsz rá megint? :) 
Öhm, figyelj... Nem akarok tolakodó lenni, de Ádi mondta, hogy nem vagy jól. Szóval, ha bármi van, nekem elmondhatod, rendben? Hívj ha ráérsz, hallani akarom a hangod. Szia.
Brigi üzenete: 
Itt vagyok.
Kádi üzenete:
Na, végre. Jól vagy? 
Brigi üzenete: 
Nem igazán, de kibírom. Később találkozhatunk, igen
Kádi üzenete: 
Oké, akkor később elmegyek érted és elmehetnénk valahova kajálni. 
Brigi üzenete: 
Maradhatunk otthon? Nincs kedvem kimozdulni.
Kádi üzenete: 
Rendben, akkor hívj ha menjek. Viszek valami jó filmet.

Felnevetek, mert eszembe jut egy pajzán vicc majd azonnal elkomolyodok amikor Balázsra pillantok. Félszemmel néz engem csak, de ez a pillantás sok mindent elárul. Egy részt azt, hogy örül, hogy nevetni hall, másrészt pedig sajnálja, hogy megcsókolt. 
- Itt is vagyunk - szólal meg percek múlva én pedig bólogatva nézem a házunkat. Egyikőnk se mozdul, csak nézünk magunk elé. Balázs rám néz, én pedig megrázom a fejem és kinyitom az ajtót.
- Brigi, várj! - kapja el a kezem az ajtónál. - Azt akarom mondani, hogy... Tudod mit? Nem! Nem sajnálom a csókot. Azt akartad hallani, hogy sajnálom, ugye? 
- Nem kell sajnálnod. Mindkettőnk hibája.
Balázs elképedve néz engem.
- Hibája?! Ez nem volt hiba - mondja miközben elhátrál tőlem. Mintha egy szörny állna a hátam mögött, úgy néz most rám. 
- Én most bemegyek - szólalok meg ő pedig szótlanul a kocsijához megy. Talán egy kissé mérges rám, és én is mérges vagyok magamra. Nem kellett volna megengednem neki, hogy megcsókoljon. Nézem, ahogy beül a kocsiba majd berohanok a szobámba.
Utálom, hogy ilyen sírós kis kamasszá tett. És hogy mit utálok ennél jobban? Hogy Őt nem tudom utálni. 

A csengőre ébredek. Felpattanok és azonnal az ajtóhoz megyek. Tamás áll ott, kezében egy pár DVD és egy doboz csoki is. Félszeg mosolyával néz rám én pedig nem tudom nem viszonozni. 
- Szia - szólalok meg ő pedig előre lép, hogy apró puszit nyomjon az arcomra.
- Szia - suttogja én pedig ellépek tőle. Nem néz rám furán, tovább mosolyog majd együtt bemegyünk a szobámba. Anya és apa dolgoznak, Tomi pedig az egyik kis haverjánál van így mienk a ház. Nem mintha fontos lenne, csak megjegyeztem. 
- Hoztam pár filmet - jegyzi meg miközben leülünk az ágyamra. Magam alá húzom a lábaimat és érdeklődve figyelem a barna hajú srácot aki egyenként felmutatja a filmeket és elmondja, hogy mit szeret bennük.
- Ez egy igazi klasszikus - mutatok az egyik Bud Spencer - Terence Hill filmre. Kádi mosolyogva bólogat.
- Hozhattam volna pendrive-on ezeket a filmeket, de úgy gondoltam, hogy így valahogy jobb - mondja én pedig halkan felnevetek. - Kérdezhetek valamit? 
A kérdése hirtelen jön így csak bólogatni tudok.
- Balázsnál töltötted az éjszakát? - kérdezi én pedig elképedve nézek rá. Honnan tudja? 
- Igen, de ne értsd félre. Csak nem akartam hazajönni. 
Kádi elmosolyodik majd megrázza a fejét és a kezemre fekteti sajátját.
- Balázs jó gyerek. Nem akarok belekavarni, de ismerem már egy ideje. 
- Nem szeretnék most róla beszélni. Nézzük a filmet vagy beszélgessünk, de ő ne kerüljön szóba, oké? 
Tamás bólogatva felmászik mellém az ágyra és eldől rajta. A keze a hátamra téved majd végigsimít rajta, amitől kiráz a hideg. Halkan nevetgélve fekszek le mellé. 

A film vicces, és szórakoztató így észre se veszem, hogy Tomi csak engem bámul végig.
- Ne nézz így - mondom kuncogva. Kék szemei az én pillantásomat követik, keze az arcomat simogatja. Lehunyom a szemem majd nyelek egy nagyot. 
- Mondták már, hogy milyen karakteres az arcod? - kérdezi halkan és minden kis bőrhibámat végigsimogatja. 
- Inkább csak ragyás - nevetek fel. Kádi megrázza a fejét majd felül.
- Remélem nem érzed úgy, hogy közéd és Balázs közé akarok állni. 
A szememet forgatva ülök fel én is és megigazítom a hajam.
- Mondtam, hogy nem akarok Balázsról beszélni. Attól mert megcsókolt én még nem lesz az övé! - szólalok meg hangosabban majd amikor értelmet nyer amit mondtam érzem, ahogy elvörösödök. Tamás komolyan a szemembe nézve hajol az arcomhoz.
- Látom, amit látok, rendben? Kedvellek, és remélem, hogy te is engem. De komolyan - suttogja majd apró csókot nyom az arcomra. 
- Kedvellek - suttogom én is. Kádi elmosolyodik. 
- És őt is kedveled? 
- Igen. Vagy nem. Nem tudom - felelem majd idegesen a hajamba túrok. - Ő egy hatalmas majom, tudod? Persze, hogy tudod, hisz' ismered. Én meg nem tudom mi van. Csókolóztunk, de nem tudom mit érzek. 
Tamás halkan nevetve nézi a kiborulásomat én pedig kénytelen vagyok elmosolyodni. 
- Én itt leszek, ha úgy gondolod majd, hogy nem akarsz Dzsudzsitól semmit. 
- Ez olyan, mintha kihasználnálak. Hogy majd elővegyelek ha a másik nem kell - mondom majd lebiggyesztem a számat.
- Hát, azt nem mondtam, hogy nem lesz közben senkim - feleli majd elneveti magát. - De tudnod kell, hogy érzek valamit irántad. Nem tudom mit, de várok rád. 
Megsimogatom az arcát majd hirtelen felindulásból megcsókolom. Nem tudom mi ütött belém, de tudnom kell, hogy érzem-e azt a zsongást a gyomromban, mint Balázsnál. Tamás visszacsókol, a hajamba túr én pedig belemosolygok a csókba. Sehol egy pillangó, csak az, hogy ez a csók mennyire másabb: érzelmesebb, lágyabb. 
Kádi húzódik el először én pedig mosolyogva nézem őt. Értetlen tekintete még jobban megmosolyogtat.
- Köszönöm, hogy vagy nekem - mondom ő pedig elneveti magát. 
- Én mindig itt leszek. - A szívemre mutat majd mosolyogva feláll. Együtt megyünk ki a folyosóra majd megvárom míg felkapja a cipőjét. 

Kádi elmegy, én pedig sóhajtva kezdek kávét főzni. Nem tudom mit érzek. Tamás olyan jófej, olyan tökéletes. Annyira álomszerű, hogy itt volt, egész délután együtt voltunk és... Nincs és. A csókja visszahúzódó, édes, lágy volt. Mégse volt meg az a gyomorideg, ami Balázsnál. Ó, Dzsudzsák Balázs, hogy te még mennyi problémát fogsz nekem okozni! 
- Megjöttünk! - hallom meg anya kiabálást a folyosóról majd Tomi szalad be a konyhába. 
- Szia kismanó - nyomok puszit az öcsém fejére akinek kezében két bábfigura van. Na milyen, na milyen?! Dzsudzsák Balázs és Kádár Tamás. Ez egy ördögfióka! Vigyorogva mutogatja nekem a kis figurákat.
- Melyik kell? Az egyik lehet a tied! 
Kis gondolkodás után lehunyt szemmel választok. Gyorsan kapom ki az öcsém kezéből a bábút majd halkan nevetve nyitom ki a szemem: a kezemben Őszőkesége kicsinyített mása áll, gúnyosan mosolyogva rám. Pont, mint az igazi.

2016. július 23., szombat

7. fejezet - Nem utállak

Brigi 

Szégyellem magam. Rettenetesen szégyellem ahogy viselkedtem Balázs és a többiek előtt. Zsófi már megszokta, de nem akartam, hogy egy hülye, részeg és hisztis picsa legyek Balázs és Ádám szemében. Legszívesebben felpofoznám magam! Brigi, mondták már, hogy egy elmehetnél valami terápiára?
- De miért válnak el? - kérdezi éppen Zsófi, amikor az egyik szobor mellett ülünk és én az elfolyt szemfestékemet próbálom letörölgetni. Mondanom se kell, hogy több, kevesebb sikerrel. Balázs és Ádi elmentek valahova, így hangosabban kibeszélhetem a családi életemet. 
- Nem tudom. Gondolom anya megelégelte apa utazgatásait. És... azt hiszem, de ezt ne mondd el senkinek - mondom és félrészegen a számra teszem az ujjam. Zsófi megrázza a fejét majd kéri, hogy folytassam. - Apa megcsalja anyát.
A legjobb barátnőm vállára hajtom a fejem majd újra bőgni kezdek. Mint egy tini, aki most tudta meg, hogy terhes. Zsófi a hátamat simogatja és nyugtató szavak suttog. Aztán felemeli a fejét, így én is automatikusan felpillantok. Balázs a kezében egy üveg vízzel amit azonnal átad nekem. Az arcán nem látszik semmi érzelem, csak engem néz. Megköszönöm a vizet majd kiiszom a feléig. Megtörlöm a számat majd felállok. A járás ingatag - jegyzem meg magamban majd részeg mosollyal az arcomon nézek fel. 
- Hazaviszlek - szólal meg hirtelen Balázs és elkapja a kezemet. Zsófi bólogat majd átadja a kocsija kulcsát. - Majd hívjatok és eljövök értetek is. 
Balázs a kocsihoz vezet majd kinyitja előttem az ajtót majd mielőtt benyomna a kocsiba, megfordulok és a szemeibe nézek. Azok a szép szemei... 
- Utálsz? - kérdezem majd akaratlanul is, de csuklok egyet. Balázs furcsán felvont szemöldökkel néz rám, nem érti miért kérdezem.
- Miért utálnálak? 
- Mert úgy viselkedek és nézek ki, mint egy utolsó alkoholista.
- Van rá okod. Bár a pia sose megoldás. 
Félrepillantok, majd újra ránézek. Ő megnyugtatóan elmosolyodik, de én csak nézem: a mosolygás jól áll neki, megjelennek azok a nevetőráncok, amiket én mindig is akartam. Legszívesebben megsimogatnám az arcát, de inkább csak nézem. 
- Nem akarok haza menni - kezdem,  mire ő pislog egyet-kettőt. - Kérlek, ne vigyél haza. 
Nem szól semmit, csak beültet az autóba, becsatolja az övemet - ez azt hiszi, hogy attól mert ittam, már rokkant is vagyok? Vagy hülye? - és ő is beül. Addig nem szól semmit, míg ki nem gördül az útra. 
- Elmegyünk hozzám, oké?
Nagyokat pislogok majd előre pillantok. Én most elmegyek Dzsudzsák Balázs otthonába. Hát öhm, szóval, nem tudom. Jó ötlet ez? És ha megakar erőszakolni? Magamban hisztérikusan csapkodom a térdem, kívülről pedig csak nézek magam elé. 
- Annál minden jobb, mint hogy otthon a szüleimet hallgassam. 
- Nem foglak bántani, hidd el. Beszélgetünk, elmondhatod a titkaidat és talán még párna-csatázhatunk is - mondja majd egy pillanatra elszakítja a tekintetét az útról. Halványan elmosolyodok, mire látom a megnyugvást az arcán.
- De ha arra gondolsz, hogy majd jól kihasználod a helyzetet, akkor nagyot kell csalódnod. Se részegen, se józanon nem engedném, hogy rám mássz! 
Balázs tettetett szomorúsággal lebiggyeszti a száját én pedig zavartan mozgolódok és inkább csak kinézek az ablakon. Egy csendes kis utcába érünk, ahol nem egy, hanem legalább hat (vagy annál is több) ikerház van. 
A szőke, magas fiú leparkolja a barátnőm kocsiját majd kiszállunk belőle. Pislogva nézem, ahogy az ajtó leereszkedik majd félhomályt csinál a hatalmas garázsban. Balázs már elindul befele, de én nem mozdulok. Nem tudom mit kellene tennem: utána menni, hogy aztán dicsekedjen a hatalmas házával? Vagy itt állnom, és hagyni, hogy hülyének és szkeptikusnak nézzen.
- Nem jössz? - kérdezi visszanézve. Biccentek majd utána megyek. Amerre csak pillantok a házban mindenhol Balázs ereklyéi: kupák, érmek, minden, ami egy focista lakásában lehet. De sehol egy családi kép, sehol egy közös kép a barátokkal, barátnőkkel. 
- Hatalmas ez a ház - szólalok meg lélegzetvisszafojtva, miközben felmegyünk az emeletre. A falak mindenhol bézs-színűek, otthonos, mégis annyira üres, nem egy Balázs-féle fiúhoz illő.
- A folyosó végén van a fürdő szobám, mellette pedig az amit a vendégeim szoktak használni - mutogatja sorban a szobákat én pedig figyelmesen fülelek. 
- Sok vendégek szokott lenni? - És nem, itt nem pont női egyedekre gondolok, de a biztonság kedvéért megkérdezem. Nem akarok találkozni egy elvétett bugyival, vagy ami rosszabb lenne: egy meztelen nőcivel az egyik fürdőben. 
- Hát, szoktak - vonja meg a vállát. - Viszont nincs vendégszobám, tudom meglepő. Ezért vagy a kanapén alszol, vagy az ágyamban. 
Egy pillanatig gondolkozok majd - a részegségemre hivatkozva - huncut mosolyra húzom a számat. 
- Aludj te a kanapén - mondom. Balázs hirtelen velem szembe kerül így az arcunk már csak pár centire van egymástól. Kék szemei csillognak a napfényben, én pedig akaratlanul is, de megnyalom az alsó ajkam. Ő automatikusan a csípőmre helyezi erős kezeit majd magához von. A fülemhez hajol amitől kiráz a hideg.
- Aludjunk együtt az ágyamban - suttogja az előbb említett testrészembe majd ellép tőlem és gonosz vigyorral az arcán a szobába megy. Esküszöm, egyszer letöröm a szarvát! Én részeg vagyok, neki viszont semmi oka nem volt ahhoz, hogy így bánjon velem! 


- Igen, anya, Zsófinál alszok ma - felelem anyukámnak aki aggódva vette fel az előbb a telefont. 
- Itt voltak  barátnőid, hogy nem mentél el velük bulizni ma. Azt hittem, hogy valami bajod esett! 
Nagyot sóhajtok miközben bepillantok Balázs szobájába. Ugyanaz a dizájn, bézs falak, rendezett, fehér hatalmas ágy, és a többi, szobakellék. 
- Nem esett semmi bajom, csak nem akartam hazamenni. Apa elmondta a válást, nekem meg szükségem van most valaki olyanra aki megért - mondom majd Balázsra nézek, aki halványan mosolyogva beágyaz. - De le kell tennem, mert Zsófi már hisztizik, hogy aludjunk már. 
Elköszönök majd kinyomom a telefonomat. Besétálok Balázs szobájába. Nem nézek körül, inkább csak kéretlenül benyúlok az egyik szekrénybe és kiveszek egy gatyát és egy pólót. Mindkettő hatalmas, de erre az egy estére megteszik. Balázs mindeközben engem néz, érzem a hátamban égető tekintetét. 
- Mész először, vagy majd utánam? - kérdezi miközben én magamhoz veszem a pólót és a nadrágot. - Vagy fürödjünk együtt? Tudod, kevesebb vízszámla. 
Felnevetek majd hozzádobok egy párnát, mely épp a kezembe kerül. 
A fürdőbe megyek, amelyikre Balázs azt mondta, hogy az övé. Hogy miért nem a vendégeknek kijelöltbe megyek? Talán mert kíváncsi vagyok, hogy milyen egy világsztár fürdője. Belépve nem is csalódok: pont olyan nagy ez a rész is mint Mr.Tökéletes szobája. Lekapom magamról a ruhát és a zuhany alá állok. Magamra folyatom a kellemes melegségű vizet, miközben lehunyom a szemem. Felrémlenek a mai napról emlékképek: apa ölelése mielőtt elmondta, hogy válnak, aztán a Hősök terés dolog, most meg itt vagyok Dzsudzsák Balázs lakásán és nem tudom mit érzek. Kellene ilyenkor valamit érezni? Mármint, értem én, hogy egy idegen házában vagyok, meg ilyesmi, de azon kívül, hogy csak ezek a hülye pillangók repdesnek már megint... nem érzek semmit. Csak mérhetetlen szomorúságot a szüleim miatt. 
Miután fogat mostam és felöltöztem, vissza szánkázok Balázs szobájába. Ő az ágyon fekszik, a lába leér a földig és a plafont figyeli. 
- Remélem nem azon fantáziálgatsz, hogy hogy festhetek ruha nélkül - szólalok majd elvigyorodok. Felül, engem néz miközben én körülpillantok a szobában. Ez a helyiség másabb mint a folyosók vagy a nappali - itt az üres falak helyett néhány kép lóg fent, a legtöbb Balázsról, a csapatról és a szülőkről. 
- Van testvéred?
- Nincs - mondja miközben megigazítja a párnáját. Zavarát érzem, de nem hozom szóba. 
- Hát.. akkor szerintem én megpróbálok aludni - mondom majd felmászok az ágyra. Balázs felkap egy bokszert majd elindul tusolni. Lehajtom a fejem a párnára majd lehunyom a szemem. Friss ágynemű illat terjeng a levegőben de érezni egy kis férfias parfüm illatát is. Elmosolyodva belemerülök az ágyba majd hirtelen felpattannak a szemeim amikor valami nagyot zörögve esik le a földre. Halk káromkodás, a telefon - gondolom - édesanyja szidása és a többi. Már félig álmos szemekkel nézek fel. Balázs egy szál alsógatyában áll és a telefonját nézi. Van egy kis időm végignézni: a hasa épp annyira kockás amennyire szexis, a lábai izmosak, és most úgy szemlélem, mint valami rajongója. Talán még a szemem is csillog. 
Ha-ha.
- Nem alszok még - szólalok meg. Ő rám néz majd sóhajtva megrázza a fejét, az ágyhoz sétál és leül rá.
- Mindig a legjobb pillanatban történik valami - feleli majd elkezdi lehúzni az alsóját. Pislogás nélkül nézem, de félreértés ne essék, nem azért, mert - mondjuk - olyan jó a segge, csak nem értem miért vetkőzik le. 
- Te meg mit csinálsz? 
Vigyorogva fordul felém, magára húzza a takarót majd hallom, ahogy a vékony anyagú bokszer a földre hullik. Balázs felhúzza a lábát majd eldől az ágyon. 
- Meztelenül jobb aludni. Próbáld ki - mondja majd még nagyobb vigyor jelenik meg a száján. Felnevetek majd még jobban magamra húzom a takarót. Ő pedig minden mozdulatomat figyeli. 
- Inkább megsülök - jegyzem meg. Hirtelen fölém hajol majd lenéz rám. Érzem, ahogy még jobban az ágyba süppedek, mert Balázs annyira közel kerül hozzám. 
- Nyugi, csak lekapcsolom a lámpát - suttogja vigyorogva majd eltűnik felőlem. Eldől az ő felén és most már ketten nézzük a plafont. 
- Kössünk kompromisszumot - szólalok meg hirtelen ő pedig félszemmel felém néz. 
- Rendben - feleli kissé rekedtes hangon. A szívem hirtelen megugrik, de - esküszöm - nem foglalkozok vele.
- Ha az éjjel nem próbálsz meg pajzánkodni, akkor nem vágom le álmodban a férfiasságodat. - A nevetése hangos, én pedig képes vagyok szélesen elmosolyodni majd felé fordulni. 
- Mondj mást, ez nem jó. Akarok még gyerekeket - feleli majd ő is felém fordul. Egymással szemben fekszünk, hallom, ahogy kifújja a levegőt, a félhomályban pedig csak a szemei csillogását látom. Mint a tenger, pontosan olyanok. 
- Akkor - kezdem. - én csinálom a reggelit, ha a farkad nem kerül közel hozzám az éjjel.
Balázs nevetve bólogat majd lehunyja a szemeit.
- Jó éjt, Brigi.
- Jó éjt, Balázs.
Egy ideig nézem, hallom halk szuszogását, és hirtelen végigsimítok az arcán. 
- Nem utállak - suttogom, és tudom, hogy ő már mélyen alszik. Nem utálom, igen. Nem tudom utálni. Ez az én kis titkom marad. 

2016. július 19., kedd

6. fejezet - A Dzsudzsák rezidencia

Balázs

Briginek iszonyat jól áll ez a ruha - jegyzem meg magamban miközben a kocsiban ülünk. Ő mellettem foglal helyett, de egy pillanatra se néz felém. Nagyot sóhajtok és az utat kezdem nézni. Néha kedves, néha csendes. A szemei kissé pirosak, mintha sírt volna, de biztos csak a fáradtság. 
- Na, itt vagyunk - szólal meg Ádi majd mind kimászunk a kocsiból. A Hősök tere ilyenkor olyan, mintha ezernyi turista lenne itt. Pedig ez Magyarország, és a most ittlévők csak ránk várnak. A színpad már fel van állítva, több válogatott tag is ott van már. Talán így fognak minket ünnepelni, ha kijutunk az EB-re? És ha kiesünk, és haza kell jönnünk, akkor is büszkék lesznek ránk? 
Elmosolyodok majd körülnézek. Többen észrevesznek, páran már oda is jönnek hozzánk, hogy képet, autogrammot kérjenek. Brigi és Zsófi az egyik bódéhoz mennek, én pedig akaratlanul is követem a szememmel Brigi mozgását. Pezsgőt vesz majd azonnal meg is issza. Felvont szemöldökkel nézem majd megrázom a fejem. Ádi megböki a karomat, majd egy kislányra bök a fejével aki hatalmas barnán csillogó szemekkel néz fel rám. 
- Szia - köszönök neki ő pedig azonnal elvörösödik. Felnevetek majd aláírom a kislány lapját. Ő csendesen, az anyukájának mutogatva a szignált papírt elmegy, én pedig még pár aláírást kiosztok majd meghallom Király Gabi hangját. Felpillantok majd biccentek neki. 
Felmegyünk a színpadra majd mindegyikőnk egyesével megköszönjük az embereknek, hogy ennyien eljöttek ide. Én szólalok fel utoljára.
- Csak a többieket tudom ismételni. Köszönjük, hogy szurkoltok nekünk, hogy minden meccsen ott vagyok. Köszönjük a családjainknak, a barátainknak, de főleg nektek! Fantasztikusak vagytok, és remélem ha kijutunk az Európa Bajnokságra, akkor meg tudjuk mindenkinek mutatni, hogy milyen jó a mi kis országunk - mondom majd elmosolyodok. A tömeg éljenezni kezd mi pedig rájuk locsolunk egy kis pezsgőt. Később még beszélünk pár szót, de aztán lassan oszladozni kezd mindenki és mi is elköszönünk a többiektől. 2 hónap múlva lesz a következő meccs, addig pedig pihenés és két-három naponta kemény edzések várnak ránk. Leszaladok a színpadról majd körülnézek. A téren már csak egy pár ember beszélget, néhányan intenek nekem, mosolyognak, meg ilyesmi, de én csak egy barna hajú lányt keresek. Aztán meglátom, ott áll és issza a pezsgőt. Zsófi többször is ki akarja venni a kezéből a poharat, de ő, mint valami kisgyerek, csak makacsan iszik tovább. 
- Hé - kapom el előle az újabb pohár italt ő pedig mérgesen néz rám.
- Add vissza - mondja halkan, de - szerinte - mérgesen én pedig halkan felnevetve vezetem el a bódétól. Zsófi biccent nekem, majd köszönömöt suttogva Ádihoz megy. Brigi átkarolja a nyakamat, majd megpróbálunk nem elesni. 
- Mennyit ittál? - kérdezem miközben leültetem az egyik szobor mellé. Elég fáradtan tűnik még így is, hogy legalább öt pohár pezsgőt leborított. 
- Jajj, csak egyet. Vagy kettőt? Nem tudom, de olyan vicces, ahogy a buborékok kipukkannak - mondja majd nevetni kezd. Leülök mellé, ő pedig a vállamra hajtja a fejét. Felsóhajtok körülnézek. Zsófiék lépnek mellénk.
- Nem bírja a piát? - kérdezem azonnal Brigi barátnőjét.
- Hát, nem szokott inni, csak amikor valami nagy baj van. És gyorsan megárt neki a pia. 
- Azt látom.
Zsófi biccent majd leguggol a maga elé bámuló Brigihez.
- Mi a baj? 
Brigi csak pislog majd könnyek gyűlnek azokba a szép barna szemeibe. 
- Apáék válnak - mondja majd Zsófi nyakába borul és sírni kezd. A lányokra nézek majd felpattanok.
- Mindjárt jövök - szólalok meg és elindulok. Hogy hova? Előre, el innen. 
- Hé, haver - kapja el a vállam Ádi. 
Én tovább megyek, ő pedig beér majd követ. 
- Hozok Briginek egy pohár vizet - felelem Ádám ki nem mondott kérdésére. 
- Zsófi hazaviszi.
- Vele megyek én is - mondom miközben ki kérek egy üveg vizet a pezsgőstől. Visszamegyünk a két lányhoz akik most csendben beszélgetnek. Brigi sminkje elfolyt, de valahogy még így is meg van a maga szépsége. Zsófi felhúzza a lányt, aki most szétesve, fáradtan pislog.
- Hazaviszlek - mondom és megfogom a kezét. Zsófi bólint átadja a kocsikulcsát. - Majd hívjatok és eljövök értetek is. 
Brigit a kocsihoz vezetem. Kinyitom előtte a kocsit, de megfordul és a szemeimbe néz. 
- Utálsz? - kérdezi halkan. Értetlenül nézek rá.
- Miért utálnálak? 
- Mert úgy nézek ki mint valami utolsó alkoholista.
- Van okod rá. Bár a pia sose jó megoldás. 
Félrepillant, majd újra rám néz. Az arca most nyúzott, keveredik a fáradtság és valami szinten a csalódottság.
- Nem akarok haza menni. Kérlek, ne vigyél haza - kéri. Szótlanul beültetem a kocsiba, becsatolom a biztonsági övét majd én is beszállok. Zsófi autója könnyebben irányítható mint az enyém, így gyorsan kifordulok a térről majd elindulok a városban. Brigi az utat figyeli, néha szipog egy kicsit majd csendben nézelődik tovább. 
- Elmegyünk hozzám, rendben? 
Félszemmel figyelem ahogy láthatóan meghűl benne a vér majd lehunyja a szemeit.
- Annál biztos jobb, mint hogy otthon a szüleimet hallgassam - mondja majd a körmeit kezdi piszkálni.
- Nem foglak bántani, hidd el. Beszélgetünk, elmondhatod életed legnagyobb titkait meg ilyesmi, sőt még ha akarod, akkor párna csatázhatunk is. - Minden erőmmel próbálom felvidítani, és amikor látom a halvány mosolyt az arcán, csak akkor nyugszom meg teljesen. 
- De ha arra gondolsz, hogy majd jól kihasználod a helyzetet, akkor csalódni fogsz. Se részegen, se józanon nem hagynám, hogy rám mássz! 
Lebiggyesztem a számat, mint egy kisgyerek, akitől most vonta meg az anyukája az egyik játékát. Brigi nem szól semmit, de érzem hogy zavarban van. 
Leparkolom a Zsófi autóját a garázsomba majd kiszállok belőle és kinyitom Brigi előtt az ajtót. Nem néz rám, csak kiszáll majd átveti a vállán a táskáját. Álldogál egy ideig, én pedig elindulok befele. 
- Nem jössz? - nézek vissza rá, ő pedig pislog párat majd utánam jön. 
- Hatalmas ez a ház - szólal meg halkan. A kezéért nyúlok ő pedig egy kis habozás után elfogadja. Gondolom fél, hogy eltéved. Felmegyünk az emeletre, ahol a szobák vannak.
- A folyosó végén van a fürdő, előtte a másik fürdő, amit a vendégeim szoktak használni - sorolom a szobákat ő pedig figyelmesen követ. 
- Sok vendéged szokott lenni?
- Hát, szoktak - vonom meg a vállam. - Nos, nincsenek vendégszobáim, szóval vagy a kanapén alszol ma vagy mellettem, az ágyban. 
Egy pillanatig elgondolkodik, majd biccent.
- Aludj te a kanapén - mondja. Szembe fordulok vele majd elmosolyodok. Barna szeme még mindig csillog a piától, a szája sarka pedig huncut mosolyra húzódik. Közelebb lép hozzám, megnyalja az ajkát. Nem ellenkezek, a csípőjére teszem a kezem és közelebb húzom magamhoz. Ha ő így játszik, akkor én is. 
- Aludjunk együtt az ágyamban - suttogom a fülébe majd ellépek tőle és bemegyek a szobámba. Halkan felnevetek, miközben hallom, ahogy hangosat sóhajt. Lehet, hogy részeg, mégis tudom, hogy az agya egyik része megakart az előbb csókolni. És őszintén? Én is akartam. 

Brigi felhívta a szüleit, akiknek azt mondta, hogy Zsófinál alszik, így nem lesz semmi baj. Őszintén sose bújtattam még itt el egy lányt. 
- Mész először, vagy majd utánam? Esetleg fürödjünk együtt? Tudod, kevesebb vízszámla - filózok ő pedig a szemeit forgatva hozzám dobja az egyik párnát ami a kezébe kerül. 
- Van miből kifizetned, szóval egyedül fürödnék - mondja, felkap egy pólót (amit tőlem csórt) és egy nadrágot (szintén az enyém) és elindul a fürdő felé. Hallom, ahogy csukódik az ajtó majd megcsikordulnak a csövek. Leülök az ágyra majd eldőlök rajta. 
- Remélem nem azon fantáziálsz, hogy hogy festhetek ruha nélkül - szólal meg pár perc elteltével én pedig felülök és őt nézem. A pólóba legalább háromszor beleférne, a nadrág pedig úgy lóg rajta mint tehénen a gatya. Felvont szemöldökkel nézem, ahogy gondosan kiteríti a ruháját majd felém fordul. 
- Hát, akkor... én azt hiszem megpróbálok aludni - mondja zavartan és az ágyra pillant. Az órámra nézek: 22:30.
Biccentek majd felállok, hogy én is elinduljak tusolni. Kiveszek a szekrényből egy alsógatyát majd a fürdő felé veszem az irányt. 
Megint hálás lehetek a melegvíznek: lemossa rólam ez egész napos fáradtságot, a sok hülyeséget, viszont most nem állok annyit alatta mint máskor. Öt perc alatt lefürdök majd felkapom magamra a fekete alsómat és gyors léptekkel a szobámba megyek. Megmagyarázhatatlan okokból sietek ennyire: egy lány - egy olyan lány, aki amúgy nem kedvel - fekszik az ágyamban én pedig mint valami kanos hülye gyerek nézem őt. Amikor belépek a szobába, ő már édesen szuszog, én pedig kénytelen vagyok halkan lépkedni a - pont a legjobb pillanatokban - nyikorgó padlón. 
- Nem alszok még, nyugodtan zöröghetsz - szólal meg én pedig hirtelen elejtem a telefonomat a földre. 
Szitkozódva és különböző nyelveken anyázom le a telefonomat mire az ágyamhoz botorkálok. Brigi halkan kuncogva néz. 
- Mindig a legjobb pillanatban történik valami - mondom miközben elkezdem levenni az alsómat. Brigi egy pillanatra lesokkolódik, úgy néz, mintha még sose látott volna fehér embert. Vagy a seggemet. 
- Te mit csinálsz? - kérdezi meghűlt vérrel. Elvigyorodok miközben magamra húzom a takarómat. Úgy bújok ki a bokszeremből, és direkt láthatóan dobom le a földre. Élvezem, ahogy ez az aprócska lány elvörösödve keres valami néznivalót a szobában. 
- Meztelenül sokkal jobb aludni. Próbáld ki.
Felnevet, majd magára húzza a takarót. Még június közepén is képes - a negyven fokban - vastag takaróval aludni. 
- Aha, inkább megsülök - mondja majd eldől az ágyon. Fölé hajolok mire megpróbál annyira belesüllyedni a takaróba és a párnába, mintha csak el akarna tűnni. 
- Nyugi, csak lekapcsolom a lámpát - suttogom majd úgy is teszek. Hallom, ahogy Brigi kifújja az eddig visszatartott levegőt, majd én is elnyújtózok a hatalmas ágyon.
 - Kössünk kompromisszumot - mondja mikor már mindketten fekszünk és a plafonon megjelenő fénycsóvákat bámuljuk.
- Rendben.
- Ha az éjjel nem próbálsz meg pajzánkodni, akkor nem vágom le álmodban a férfiasságodat - mondja de elneveti magát a végére. Vigyorogva fordulok felé. 
- Mondj mást, ez nem jó. Akarok még gyerekeket, szóval nem jó. 
Egy ideig gondolkodik majd ő is felém fordul. 
- Én csinálom a reggelit, ha a farkad nem akar a közelembe jönni az éjjel - feleli. Biccentek majd lehunyom a szemem.
- Jó éjt, Balázs.
- Jó éjt, Brigi. 
És hagyom, hogy Brigi ne csak mellettem, hanem az álmaimban is szerepeljen.