2017. november 25., szombat

16. - Egy "kis" balhé sose árt

Brigi

- Hajrá - nyomok csókot Balázs szájára majd hátralépek. A barátom - erről majd később mesélek - boldogan mosolyogva visszanéz rám majd megigazítja a sípcsont-védőjét. 
- A meccs után velem alszol? - kérdezi apró vigyorral a száján. Szemet forgatva nevetek vissza rá és válasz nélkül hagyom ezt a kérdést. 

A meccs már pár perce megy amikor Zsófi lecsapódik mellém a középszektorban lévő helyünkre. 
- Sok mindenről lemaradtam? - kérdezi kipirultan. 
- Guzmó most kapott sárgát - felelem. - Futottál? 
Megigazítja a haját majd megrázza a fejét. - Nem, csak volt egy kis elintéznivalóm. 
- Aha, értem - mondom bólogatva. Felvont szemöldökkel pillant rám. 
- Te mostanában olyan furcsa vagy. Valamit titkolsz előlem?! - kérdezi gyanakodva. Na ez az.
- Semmit nem titkolok. Tudod, hogy nincsenek titkaim. Nyitott könyv vagyok. - Ez a mentegetőzés egyébként még nekem is halál ciki, de mit tehetnék? Nem tudok hazudni, és ezt Zsófi tudja a legjobban, hisz' gyerekkorunk óta legjobb barátok vagyunk. 
- Aha, értem - mondja szemeit forgatva. - Balázzsal van baj? Bántott? 
- Még a feltételezés és sértő, meg ne hallja - nevetek fel zavartan. - Egyébként vele minden rendben. 
Na igen, Balázs. Balázs és én az osztrák meccs óta együtt járunk. Vagyis azt hiszem. Tudod, ez nem olyan hogy letérdel elém és megkérdezi, hogy járunk-e. Nem mondtuk még ki, hogy egy pár lennénk, de csókolózunk, meg... szóval olyanok vagyunk mint egy normális pár. Feltéve, hogy az normális, hogy Dzsudzsák Balázs, Magyarország egyik legkeresettebb focistája. Egyébként tényleg boldog vagyok vele, és ezt még a hülye is látja. 
- Akkor mi baj? - kérdezi újra és újra, de én csak sóhajtva megrázom a fejem.
- Fogd már fel, hogy nincs semmi bajom! - túrok bele a hajamba idegesen majd inkább a mérkőzésre figyelek. 

A meccs véget ért, a magyar és a portugál csapat is ünnepel, hiszen 3-3 lett az eredmény. Balázs büszkén pillant ki a pályáról a lelátó felé majd elmosolyodik. 
- Láttad? - kérdezi mellettünk egy körülbelül velem egyidős lány a barátnőjétől. Vagy az anyukájától, nem tudom eldönteni. - Rám mosolygott Dzsudzsák Balázs!
A lány egy kicsit magamra emlékeztet. Jó, én sose mondtam ki így, de mindig is vágytam rá, hogy magamon érezhessem egy ilyen ember  tekintetét. Hogy lássam a mosolyát, és elhiggyem, hogy ez nekem szól. 

- Akkor irány a középdöntő? - kérdezem mosolyogva Kádit, aki néhány csapattársával álldogál a folyosón. 
- Bizony ám! - szólal meg majd megölel. - Azért egy kicsit féltékeny vagyok, de örülök, hogy boldog vagy. És ha Balázs mellett, akkor mellette. - Hangja egy kicsit szomorkás, de egyszerre büszke, kedves is. - De ha megbánt szólj, rendben? 
Miért jön mindenki ezzel a megbántásos dologgal? Tudnak valamit amit én nem? 
- Nem fogom megbántani, ne aggódj. - Hirtelen hallom meg, először halkabban, majd ahogy közelebb ér, a mondat végét már teljesen értem. 
Megfordulok, felnézek rá és megrázom a fejem. 
- Gratulálok - szólalok meg majd hagyom, hogy magához húzzon és megcsókoljon. 
- Átöltözök aztán elmegyünk valamerre? 
- Te komolyan még elmennél valahova? - nevetek fel miközben vizes hajába túrok. Elmosolyodik és biccent. 
- Én sose fáradok el, ezt ne feledd - kacsint, én pedig megpróbálok nem elvörösödni. Persze nem sikerül, de ezt már megszokhattuk. 
- Jól van, Dzsudzsák, indulj öltözni - biccentek majd még visszahúzom egy csókra. - Apropó, Zsófi megőrült, szóval lehet, hogy ma tényleg veled aludnék. 
Szeme felcsillan majd megnyalja alsó ajkát. 
- Én benne vagyok - mondja vigyorogva. Nevetve megbököm a mellkasát majd miután bevonul az öltözőbe, én elindulok kifele. 
A játékvezetők öltözőjénél elsétálva hirtelen felfigyelek egy szipogó hangra. Majd egy másikra: angolul beszél, hangja fenyegető, ijesztő. A szipogás ezzel szemben vékony, ijedt. 
A félig nyitott ajtóhoz simulva próbálok bekukucskálni. Egy fekete hajzuhatagot látok meg, abban pedig egy erős kezet a hajat markolva. A férfi nem kiabál, inkább dörmög, a nő pedig próbálja magyarul dadogva nyugtatni, de az nem hallgat rá. A falhoz nyomja, csókolgatni kezdi a nyakát, a nő pedig - aki velem egyidős lehet - kénytelen tűrni, hisz annyira törékeny, mint... Zsófi?! 
Nem, nem annyira törékeny, hanem ez Zsófi! De... ki az a férfi? És mit tehetnék? 
Hirtelen ötlettől vezérelve kicsapom az ajtót majd önkényesen a férfihez lépek és a nyakába csimpaszkodok. Annyira meglepődik, hogy egy pillanatig nem mozdul, majd a karjaiba kap. Kapálózok, ordítok, de a férfi egy gorilla, én pedig a hatvan kilómmal és a százhatvan centimmel nem vagyok egy nagy termet, így a gorilla egy leütéssel a földre teper majd újra a legjobb barátnőmhöz lép. Vagyis lépne, csak hogy Zsófi eliszkolt. Remélem segítséget hoz, mert ha nem, az ő szemét is kikaparom! 
- Most nézd meg! - A férfi kiabálni kezd velem majd a hajamnál fogva a falnak vág. - Miattad elszaladt a kis ribanc - morogja félelmetesen közel az arcomhoz. Annyira közel van, hogy konkrétan érzem a reggeli kávéjának az illatát.
- Nem félek tőled. - Bevallom most hazudtam. Ha tehetném elrohannék és sírva anyához mennék. De most kitágult pupillákkal a férfi mogyoró barna szemeibe nézek, a lábamat pedig meglendítem. Pontosan oda, igen. 
- Remélem még keresztapa se lehetsz! - morgom. Ekkor berontanak a biztonságiak, én pedig a vérző halántékomra szorított kézzel sétálok ki a szobából. A falnak dőlve a földre csúszom és úgy várom meg a barátaim érkezését. 

- Hé. - Egy aggódóan lágy hang szólít meg. Kábultan pislogok Balázsra, aki nagy kék szemekkel néz vissza rám. 
- Tökön rúgtam - szólalok meg majd mosolyt erőltetek az arcomra. Viszont-mosoly nem érkezik így úgy érzem, hogy nagy baj van. Körülnézek: ez nem a stadion. Fehér szoba, még a csempék is fehérek. És ez a szag is olyan...kórházias. 
- Mi történt? - kérdezem majd megpróbálok felülni. Balázs azonnal visszanyom fekvő helyzetbe. 
- Meg ne próbálj felülni - korhol le. Lehunyom a szemem, próbálom legyőzni a szédülést. - Az orvosok szerint agyrázkódás, de jobban leszel. - Nem nyugszok meg a hangjától, zavar a közöny amivel beszél.
- Történt még valami, ami miatt ennyire utálatos vagy? 
Nagy levegőt vesz. Ajjaj, most jön a letolás. 
- Megőrültél? Miért kell mindig hősködnöd?! - És igen, megérkezett a szigorú Balázs. - Miért nem szóltál az őröknek? Meg is ölhetett volna téged és Zsófit is! 
- De nem ölt meg, nem mindegy? - sóhajtok fel, de tudom, hogy ezzel csak tovább szítom a tüzet ami már így is lobok Balázs szemeiben. És most a haragtól, mintsem a szenvedélytől. 
- Miért is akartam, hogy itt maradj? - Már éppen megszólalnék, de leint. - Költői kérdés volt, Brigi, nem kell rá válaszolnod. 
- Jól van, de akkor sem értem, hogy mi van - rázom meg a fejem, aztán egyből megbánom mert belehasít a fájdalom. 
- Az, hogy holnap hazautaztok Zsófival együtt. 
A válasz hideg zuhanyként ér, de nem veszekszem. Igaza van, nem kellene itt lennünk. 
- Haragszol? 
Nem válaszol. Rám se néz, mert a telefonja jelez neki. Edzésre kell mennie. - Menj csak. Majd beszélünk később. 
- Hozok majd be néhány cuccot. Holnap innen indulsz a reptérre. 
Utálom a hangját, amivel hozzám beszél. Utálom, hogy ilyen közömbös velem! 
Lehunyom a szememet, várom, hogy megcsókoljon, de csak egy apró puszit nyom a homlokomra. Megvárom az ajtó csukódását, majd magam elé bámulva megtörlöm a könnyes szemeimet. 
Valamit rohadtul elrontottam. Csak nem tudom mit. 

2017. november 4., szombat

15. - Érzed ezt?

Balázs 

- Haver, hagy menjek már én is! - Nem fogok könyörögni, de látnom kell Brigit. Amikor meghallottam, hogy itt vannak, a szívem valamilyen furcsa ritmust kezd diktálni én meg csak nagy szemekkel pislogok - bevallom kissé könyörögve - Nagyá-ra.
- Gyere - felnevet, érzem a hangjában a lenézés "baráti" formáját. - Azért ennyire ne siess. 
Felnézek, a lábaim maguktól lépkednek, pár pillanat alatt a kocsinál találom magam. 
- Gyere már, Zsófi már biztos látni akar - vigyorodok el majd pillantásommal jelzek neki. - És úgy látom te is.
Ádi elvörösödve pattan be az autóba majd az úton egy szót sem szól, de a kezeit feltűnően az ölében tartja, én pedig gonoszan vigyorogva vezetek. 
Körülbelül tíz perc vezetés után megérkezünk - épségben - a hotel elé. Nagyá kipattan a kocsiból és szó nélkül bemegyünk az épületbe ami nagyjából a negyede a focistáknak kibérelt, stadion nagyságú szállodának, amiben mi is lakunk.

A hallban várakozunk rájuk, addig pedig néhány ember odajön hozzánk, aláírást kérnek, beszélgetnek velünk. Néhány magyarral is találkozunk, akik kifejtik örömüket és hálájukat. Aztán...
- Sziasztok - hallom a hátunk mögül Zsófi kedves, vékony hangját. Ádi azonnal megfordul, felkapja barátnőjét és szenvedélyesen megcsókolja. Felnevetek majd a velem szemben álló, 160 centiméteres, barna hajú, barna szemű lányra pillantok. Brigi ugyanekkor pillant rám, a szemei  pedig azonnal megvillannak a napfényben. 
- Szia - lépek azonnal közelebb hozzá, ő pedig felnéz rám, halványan elmosolyodik majd végigmér. 
Válaszol aprót biccent, majd krákogásba kezd amitől engem elkap a nevetés. Jó tudni, hogy még mindig zavarba tudom hozni. 
- Nem megyünk el valahova? Kettesben. - pillantok Ádiékra majd újra az előttem álló lányra. 
- De, persze. 

- Amúgy miért nem akartad, hogy eljöjjek? - Ez a kérdés túl régóta foglalkoztat. Pontosabban az üzenete óta. 
Talán nem akar látni? Teher vagyok számára? 
Egy pillanatig fontolgatja a válaszát, többször is rám néz, majd csak egy kis hatásszünet után szólal meg.
- Nektek most a meccsekre kellene koncentrálnotok - hangja halk, bizonytalan én pedig nem bírom ki, hogy ne nevessem el magam. Tényleg hülyének néz?
- Jaj, te most tényleg ezzel akarsz engem beetetni? - kérdezem még mindig nevetve. Brigi felvont szemöldökkel, utálkozva néz rám. De tudod mi van emögött az utálkozó nézés mögött? Még nem mondom ki.
- Tudom, hogy hiányoztam, és tudod mit? Te is rohadtul hiányoztál - a szívemre helyezett tenyeremmel beszélek, mintha az esti meccsre gyakorolnék. Pontosabban a Himnuszra. - És amikor az előbb megláttalak... az olyan idegen, de egyben olyan jó érzés volt. Mint egy katona aki annyi idő szolgálat után meglátja a barátnőjét. 
Brigi nagy szemekkel pislog rám, aztán hirtelen lemarad. Szemeit egy pillanatra se veszi le rólam, én pedig szembefordulok vele és közelebb lépek hozzá.
- Hiányoztam? - suttogja édes, bizonytalan hangon. Féloldalasan mosolygok, tudom, hogy utálja, ezért csinálom. 
- Hiányoztál, Brigi - mondom, majd puha arcára helyezem a tenyeremet. Érzem, ahogy a keze a mellkasomra tapad, szemeit levezeti a számra, ajkai elnyílnak. Közelebb húzom magamhoz és annyi idő után újra megcsókolom. Képtelen vagyok nem belemosolyogni a csókba, a testemen átfolyik a boldogság és addig csókolom amíg a levegőhiány elválaszt bennünket.

- Hát ti merre jártatok? - kérdezi Zsófi Brigire pillantva. A mellettem álló lány még mindig kipirultan néz vissza a legjobb barátnőjére.
- Sétáltunk - mondja, de nem veszi le a tekintetét a másik lányról. Mintha fejben megbeszélnének valamit, mert Zsófi elvigyorodik majd végigvezeti a tekintetét rajtunk. 
- Mi akkor megyünk is - szólal meg Nagyá majd egy utolsó csókot nyom a barátnője szájára és elindul a kocsi felé. Útközben persze ki ne hagyná, belebokszol a karomba. Összehúzott szemekkel nevetek majd Brigire pillantok. 
- A meccsen találkozunk - jegyzem meg majd közelebb lépek hozzá. Egy pillanatig látom az arcán a meglepődöttséget, de aztán elmosolyodik és hagyja, hogy apró csókot nyom a szája sarkába. 
- A meccsen - suttogja. Intek nekik majd én is beülök az autóba. Nem nézek rá, de látom ahogy Ádi nagy vigyorral néz engem. Megrázom a fejem majd elindulunk.
- Ne nézz már így - szólalok meg hirtelen. 
- Te megcsókoltad! - tör ki belőle nagy nevetéssel. - És ő nem rúgott tökön. Ez egy nagyon fura világ, mondtam már?
- Ez a való világ, Ádám - mosolyodok el. 

- Gratulálok - szólal meg a hátam mögül egy mélyebb, de annál lágyabb hang én pedig boldogan mosolyogva pillantok hátra. De a szempár most nem engem néz, hanem a mellettem álló Kádárt. A mosolyom egyből lehervad a számról. 
Kádi mosolyogva megöleli a lányt, aki nem Brigi. Hanem Kádár új barátnője. Egyrészről megnyugszom mert ha Brigit ölelgetné az nagyon nem esne jól. Másrészt pedig kezdek aggódni, hogy merre lehet az én... szóval Brigi. 
Előkapom a telefonomat, beütöm a nevét majd pötyögni kezdek a képernyőn.

Balázs üzenete: 
Merre vagy? 
Brigi üzenete: 
A lelátón.
Balázs üzenete: 
Mi? Ezt nem értem.
Brigi üzenete: 
Gyere már, nincs itt senki. Csak én, és a borom. 

Felvonom a szemöldökömet, majd a csapattársaim mellett elslisszanva felmegyek a lelátóra. Baloldalra pillantok, majd jobbra is, de nem látom. Aztán hirtelen elsötétedik a világ, valaki hátulról befogja a szemeimet.
Felnevetek, tiszta szívből, majd megfordulok, felkapom a támadómat és megpörgetem. Kacag, ütlegeli a vállamat. 
- Engedj el - mondja két nevetés között. Mosolyogva leteszem a földre. 
- Mit keresel itt egyedül? 
Megvonja a vállát majd leülünk egy eldugottabb helyre. 
- Nem akartam beállni a sorba, inkább kijöttem ide. Kerestél?
- Neeeem - nyújtom a szót majd felnevetek. Elmosolyodik, kezével megsimítja az arcomat. 
- Nagyon jól játszottál - szólal meg. 
Válaszul gondolkodás nélkül megcsókolom. Egy pillanatig habozik, majd visszacsókol. 
- Maradj itt az összes meccsen - mondom hirtelen, minden átgondolás nélkül. Ha vele vagyok egyszerűen nem tudok - és nem is akarok gondolkodni. 
- Haza kell mennem - húzza össze kissé a szemöldökeit. Megrázom a fejem.
- Nem engedlek el. Azt hiszem... te leszel a kabalám. És ha nincs velem a kabalám akkor nem játszok majd jól. És akkor csalódnak bennem. Az öcséd is csalódni fog bennem. Ezt akarod? - biggyesztem le a számat ő pedig megböki a mellkasom.
- Egy hatalmas bunkó zsaroló vagy, Dzsudzsák Balázs!
Felnevetek majd újra megcsókolom.
- De ezért szeretsz.
Lehunyja a szemeit, majd amikor újra felpillant, a tekintete mélyen az enyémbe fúródik.
- Igen, ezért szeretlek - suttogja majd újra megcsókol. 

2017. október 21., szombat

14. - És ott áll Ő

Brigi

- Felkészültél életünk első repülésére? - mosolygok Zsófira aki megszorítja a kezemet és bólint egyet. A Liszt Ferenc repülőtéren állunk, bőröndjeink pedig mellettünk sorakozva várják, hogy pár óra múlva Marseille-be érjünk. Franciaország, jövünk! 

- Kint maradtok a portugál meccsre is? - néz fel ránk Tomi, szemében egy kis csalódottsággal, hogy ő nem jöhet.
Zsófival egymásra nézünk.
- Nem tudjuk, ez még a jövő zenéje - felel helyettem is a barátnőm én pedig mosolyogva bólogatok.
Szőkés barna hajú öcsikém megrángatja a nadrágom alját jelezve, hogy guggoljak le hozzá mert fontos dolgot akar közölni. Meg is teszem majd érdeklődve hallgatom.
- Mondd meg Dzsudzsinak, hogy nyerjenek meg minden meccset. És, hogy a barátaimmal nézni fogjuk mindegyiket és szurkolunk nekik - mondja a végére pedig még egy széles mosolyt is villant. Imádom ezt a kis törpét! 
- Mindent átadok neki - mosolygok vissza rá. 
Az ígéretemmel egy időben megszólal a gépies hang, amely azt jelzi, hogy mennünk kell mert hamarosan indul a gépünk. Utolsó puszik, utolsó családi ölelések, és utolsó ígéretek a kisöcsinek. Elindulunk.
- Félek - szólal meg hirtelen Zsófi miközben a hosszú folyosón lépkedünk, ami a repülőhöz vezet minket. Zsófiról egyébként tudni kell, hogy ő nem szokott félni. Tudom, elcsépeltnek hangzik, mert mindenki fél valamitől, de Zsófi sose mondott még olyat, hogy fél. 
Megnyugtatóan mosolygok, pedig én se vagyok nyugodt. Sőt, amúgy én egy beszari csirke vagyok, csak jól leplezem. Beszari csirke Brigi! 
Magamban halkan felnevetek, az arcomon talán még egy kis mosoly is megjelenik az előző megnyugtató mosolygás után, de nem szólok semmit. 

Beszállunk a repülőbe, köszönünk az utaskísérőknek majd megkeressük a helyünket. Talán a szerencsének köszönhető, hogy végül egymás mellett ülhetünk, hiszen nem mi választunk helyet magunknak hanem a jegyünk. 
- Akarod látni? - a telefonját mutatja felém. Aprót biccentek majd a készülékre pillantok. Balázs. Ja meg valami szőke picsa akinek fehérebbek a fogai mint a Colgate reklámban szereplő embereké. Felvont szemöldökkel nézem a képet és rájövök: mit akarok én egy sztárfocistától, aki ilyen nőket megkaphat? 
- Tökre...szép - szólalok meg pár pillanat múlva majd eltolom magam elöl a telefont. Zsófi mérgesen kifújja a levegőt én pedig a körmeimre pillantok. Annak a lánynak biztos a legjobb manikűrje van, sőt lehet, hogy pedikűrözteti is magát. Én meg a félig letört körmeimmel és a pedikűrt még sosem látott lábujjaimmal ülök itt. 
Várjunk. Most komolyan a pedikűrről és a manikűrről vitázom magamban? Jézusom, Brigi, te kezdesz meghülyülni! 

- Brigi, ébredj! - Egy erős rázogatást érzek és automatikusan oldalra nyúlok, hogy leüssem az ébresztő órámat. De óra helyett egy nyálas szájjal találkozok, ugyanis Zsófia barátnőm ébresztget.
- Fúj, baszki! - sóhajtok fel majd megtörlöm a kezemet és pislogok párat míg észhez térek. Nagyjából. 
- Megérkeztünk, látod? - A barátnőm gyermeki rajongással néz ki az aprócska ablakon. Oldalra pillantok, és tudatosul bennem: Marseille, foci EB és Dzsudzsák Balázs. 

A hotel amúgy nagyon szép, tágas, de olcsó, ami jó, mert se én se pedig Zsófi nem vagyunk anyagilag eleresztve. 
- Felhívom Ádit aztán elmehetnénk várost nézni, vagy... - pillant rám, de érzem hogy mondani akar még valamit.
- ...vagy meglátogathatnánk a fiúkat - fejezem be a mondatát ő pedig boldogan mosolyogva bólogat és már kapja is elő a telefonját. Az ajtón kilépve már hallom ahogy boldogan ecsetelni kezdi, hogy hamarosan találkozunk. 
Egy pillanatig nézelődök majd a telefonom pittyegése zavarja meg gondolataimat. Itt még wifi is van?! Mennyország

Balázs üzenete:
Jól hallottam, itt vagytok Marseilles-ben? 
Brigi üzenete: 
Gyorsan terjednek a hírek, mi?
Balázs üzenete:
:D Merre vagytok?
Brigi üzenete: 
Asszem Ms.Rose a neve. 
Balázs üzenete: 
Oké, 5 perc és ott vagyunk. 
Brigi üzenete:
Mi?! Ne! Ne gyertek ide. 

Erre viszont már nem is kaptam választ. Viszont tényleg nem akartam hogy idejöjjön. 

Brigi üzenete: 
Ó bazdmeg, ne gyere ide. 
Balázs üzenete: 
Vigyázz a szádra mert kénytelen leszek elfenekelni azt a kerek seggedet. 

Tágra nyílt szemekkel pislogok, majd kislányos zavaromban beharapom az ajkamat és kinyomom a telefont. Képtelen vagyok nem elképzelni. 
- Brigi! - ugrik be hirtelen legjobb barátnőm majd boldogan mosolyogva folytatja rajongásának efféle megnyilvánulását. 
- Mondd - pillantok rám.
- Itt vannak!
- Kik? - Hülye kérdés. Hát persze, hogy tudom. Tudom, hogy ott van lent a barátnőm barátja és Balázs is. Sőt, ha tippelnem kellene, akkor még Kádi is eljött. 
Zsófi elkapja a kezemet és szabályosan húzni kezd lefele. Jól teszi, mert a lábam hirtelen a földbegyökerezett. 
És ott áll Ő. A szívem hevesebben kezd verni, a lábaim elveszítik az önuralmat és remegni kezdenek, én pedig mint valami idióta elvörösödök. 
- Sziasztok! - szólal meg a nekünk háttal álló fiúkhoz Zsófi, akik azonnal megfordulnak és egyszerre mosolyodnak el. Zsófi Ádám nyakába ugrik, egymásra találnak - értsd: megtalálják egymást a másik szájába. 
- Szia - lép mellé Balázs én pedig automatikusan beharapom az alsó ajkamat. 
Beszélni egyébként nem tudok, csak intek egy aprót majd próbálok addig krákogni amíg meg nem jön a hangom. 
- Nem megyünk el valahova? - pillant Ádiékra. - Kettesben? - Majd újra rám. 
- De, persze.
- Miért nem akartad, hogy eljöjjek?
- Erre most tényleg válaszolnom kell? - kérdezem miközben már kifele sétálunk a szállóból.
Aprót biccent én meg nagyot sóhajtok. 
- Nektek most a Bajnokságra kellene koncentrálni. 
Hangosan felnevet, én pedig ijedten pislogok felé.
- Te most komolyan ezzel akarsz megetetni? - szólal meg két nevetés-roham között. - Tudom, hogy hiányzom neked. Te is hiányoztál, és amikor megláttalak az olyan... idegen, de mégis jó érzés volt. 
Egy pillanatig kihagy a szívverésem, ezzel egy időben pedig a lábaim is feladják a harcot és megállok. Balázs hátrapillant és ő is lemarad hozzám.
- Hiányoztam? - nézek fel rá, ő pedig azzal a sejtelmes, szexi nézésével pillant vissza rám. Lábait közelebb helyezi az enyémekhez, tenyere rásimul az arcomra. Ajkai elnyílnak, tekintete az én számra terelődik. Érzem ahogy arca egyre csak közeledik, mozdulni se nem bírok, se nem akarok. 
- Hiányoztál, Brigi. - A nevem végét már a számba suttogja, ajkaink annyi idő után újra egymáséhoz tapadva járják furcsa táncukat. Hagyom, hogy ő irányítson, kissé közelebb húzódok, visszacsókolok, de nem teszek mást - csak úszom az árral. 
Azt hiszem most már nem félek semmitől.

2017. július 9., vasárnap

13. - Az éjjel soha nem érhet véget #1

Dzsudzsi


2016.június 14. 

A sportot nem követő embereknek ez csak egy ugyanolyan kedd este. Nekünk viszont - akiknek életük a foci - és a csapatnak szurkoló embereknek ez a nap (és majd a többi jó pár) más. Nem úgy más, mint egy érettségi, egy esküvő, vagy akármi. 40 év után most először jutott ki a magyar válogatott az Európa Bajnokságra. 40 év után most először láttam ezreket egyszerre mozdulni, egyszerre énekelni.

,,Az éjjel soha nem érhet véget, 
Varázsolj nekünk valami szépet,
Repülj velünk a szerelem szárnyán!
Indul az utazás, csak erre vártál."

Mindig is boldogsággal töltött el, ha egy szurkoló büszkén nézett rám, és elmondta, hogy ő már pedig bízott abban, hogy a történelem megismétli önmagát. 
Mégis akadt valami, ami ezt a napot beárnyékolta: Nagyá felhívta edzés előtt a barátnőjét, aki azt mondta, hogy Brigi és ő nem jönnek el a mai meccsre. Bevallom, a szívem legalább két ütemet is kihagyott, amikor ezt hallottam. Nem vagyok egy szentimentalista csákó, de elszomorított a hír. Pedig megígérte, hogy itt lesz! 

- Sajnálom öreg, de mennünk kellene edzeni - szólít meg Nagyá majd az ajtó felé biccent. 
- Nincs semmi baj - rázom meg a fejem és feljebb húzom a sportszáramat. Ádám kissé furcsán néz rám de nem szól egy szót se. Kimegyünk a fűre majd Storck-ra nézünk.
- Egy kis bemelegítéssel kezdünk aztán próbameccset fogtok játszani. Persze nem az igazi ellenféllel, de majd meglátjátok - mondja (persze németül) a kapitány mi pedig bólogatunk. Mert ugye a kapitány szava szent. 

Az edzés után pár kör futás következik amit Storck levezető futásnak nevez. Nagyá mellett futok, mellettünk még Szalai és Stieber.
- Nem beszéltél még a lányokkal? - pillantok gyorsan Ádira majd újra magam elé nézek, hogy el ne essek. 
- Zsófi küldött reggel egy üzenetet, hogy sajnálja, hogy nem jönnek. De ezt mondtam már - mondja miközben a szél kellemesen fújja az arcunkat. Sóhajtok egy aprót majd befordulok a sarkon és bemegyek a szálloda területére. 
- Hé haver, azért ennyire nem gáz a dolog - ütögeti meg Szalai a vállamat én meg felvont szemöldökkel nézek rá.
- Hogy érted?
- Több lehetőséged lesz csajozni - vigyorog. Megforgatom a szemeimet, ahogy Brigitől tanultam, majd kínosan elnevetem magam én megrázom a fejem.
- Nem csajozni jöttünk. 
- És? Nézd ott azt a szőkét. - Az előbb említett szőke hajú lányra pillantok aki ugyanekkor néz ránk és a szeme egyből mindent elárul. Ezt inkább ha lehet akkor nem részletezném, legyen annyi elég: ha fiatalabb lennék ott lent... szóval, értitek. 
De most csak elsétálok mellette majd amikor elkapja a kezemet csak félszemmel nézek rá.
- Helló - mosolyogva az edzőnadrágomra teszi a kezét majd egy cetlit csúsztat a zsebembe. Remélem a telefonszáma és nem a szobakártyája. Mosolyt erőltetek az arcomra majd tovább sétálok.

Körülbelül 5 óra lehet és már a stadion előtt álldogálunk míg a csapattársaim elszívják a cigijüket.
- Mindjárt jövök. - Hirtelen felindulásból felrohanok a szobámba és előkeresem a telefonomat. 

- Igen? - Ő szól bele, az én szívem pedig kihagy egy ütemet. Nyálasnak hangozhat, de csak rá tudok gondolni. 
- Június 18-án lesz a következő meccsünk, küldök jegyet, itt kell lenned - szólalok meg, a túlsó oldalról pedig meglepődöttség hangját hallom. Elmosolyodok. 
- Nem a jegyről van szó, te is tudod. Nekem most itthon kell lennem - mondja szomorkás hangszínnel. A mosoly egyből lehervad borostás arcomról, megrázom a fejem és felsóhajtok.
- Szükségem van rád, Brigi.
Hatásszünet majd megszólal:
- Sok sikert estére. Nézlek a tévében. - És kinyomja. 
Legszívesebben a falhoz vágnám a telefont, de mivel már nem csak autókat törtem hanem telefonokat is, így vigyáznom kell. 

- Mehetünk - érek vissza a srácokhoz akik mind fürkésző tekintettel néznek. - Fent hagytam valamit.
- Felhívtad, igaz? - Nagyá lép mellém, aki kezd egy kicsit idegesíteni a Ádi-vagyok-gondolatolvasó viselkedésével. Zavartan felnevetek és beletúrok szőkés hajamba.
- Úgyis tudod, akkor miért kérdezed? - sóhajtok fel miközben beérünk az öltözőbe.
- Nyitott könyv vagy előttem - kacag fel majd ledobja cuccát a helyére és ő is leül. Megrázom a fejemet és a többiekhez fordulok.
- Ne úgy éljük meg ezt a meccset, mint az Európa Bajnokság tét-meccsét. Éljük meg úgy, mintha otthon a grundon focizgatnánk. Nem huszonévesek vagyunk, hanem újra kamaszok, akik játszani jöttek és harcolni! 
A csapattársaimmal kezet fogunk majd öltözni kezdünk. Miután mind elkészültünk kimegyünk melegíteni, amit már néhány néző is figyelemmel kísér. A tömeg csak nő és nő. 
Storck lép hozzánk és kiosztja a feladatokat majd a kispadhoz sétál és leül. Az öreg jó kapitány, de néha túl feszült. 

Pontban 18 órakor megszólal a játékkezdést jelző síp, és onnantól kezdve a világot kikapcsolva játszunk. Én és a csapat.

Brigi 

- Na, kezdődik - huppan le a tévé elé Zsófi, ölébe téve egy nagy tál pattogatott kukoricát. Mottója: a foci és a popcorn egy menő kombináció! 
- Csitt már! - mordul fel a kisöcsém Tamás, aki csillogó szemekkel nézi a képernyőt. 
- Ez még csak a Himnusz öcsi, nyugodj meg - halkan felnevetek, de aztán elhalkulok mert a kijelzőn épp Balázs arca tűnik fel. Akaratlanul is elmosolyodok és immáron én is csendben figyelem a történteket. 
A meccs egyébként elég jó, ahhoz képest, hogy nem értek hozzá. A gyephoki más, a fociban pedig teljesen mások a szabályok. 
- Góóóóól! - Szakít ki gondolkozásomból az öcsém és Zsófi kiáltozása. 1-0 nekünk, a gólt pedig Stieber Zoltán rúgta. Boldogsággal tölt el látni a fiúk ölelkezését a rajongókkal. Ott kellene lennem nekem is, büszkén megölelni Balázst. 
- Zsófi - pisszegek a barátnőmnek aki érdeklődve pillant felém de félszemmel a meccset figyeli. 
- Mondd gyorsan, nehogy lemaradjak valamiről.
- Balázs felhívott - mondom, és figyelem a reakcióját. Elvigyorodik majd kihív a konyhába. Előtte persze Tomi szívére köti, hogy kiabáljon ha van valami. 
- Mit mondott? - néz rám nagy szemekkel. 
- Van kedved kiutazni Marseille-be az izlandi meccsre? - A barátnőm mosolya legalább százszorosára növekszik és szótlanul a nyakamba ugrik. - Ezt akkor vehetem egy igennek? - nevetek fel.
- Úristen, annyira jó lesz! - csillogó szemekkel mosolyog én pedig egyetértően mosolygok. 
- Góóóól! Góóóól! Szalai gólt rúgott! - szalad ki eszeveszetten Tomi a konyhába ezután pedig elkezdi énekelni az ilyenkor mottóvá vált "Álé, álé, álé-álé-álé!" felkiáltás. Persze a szívre tett kész el se maradhat.

A 90 perc gyorsan elrepült, ezután a fiúk és a szurkolók együtt énekeltek és mondtak köszönetet az Fentieknek, és a szüleiknek, akik nélkül nem nyerhettek volna. 
Ezután Tomi elég hamar elaludt, de előtte meg kellett neki ígérnem, hogy ha beszélek Kádival vagy Balázzsal akkor szólok neki. 
- Jó éjt, öcsike - nyomok puszit a fejére. 
- Kérdezhetek valamit? - kérdezi álmos szemekkel és már néha le is hunyja őket. 
Aprót biccentek.
- Apa nem jön haza többet, ugye? 
Mi erre a megfelelő válasz? Help! 
- Nem tudom törpe, de az biztos, hogy nem fognak veszekedni itt többet. Azt nem engedem, érted? És most aludj szépen mert holnap megyünk reggel a nagyihoz. 
Megvárom míg elalszik majd kimegyek a konyhába. 
- Nem bírta sokáig az estét - Zsófi kedvesen mosolyogva elébem tesz egy bögre teát majd leülünk. 
- Mostanában hamar elalszik - mondom.
- A szüleiddel mi van? 
A kérdés nem ér váratlanul, egész nap lebegett ez a téma a levegőben. Igazából már vártam is, hogy megkérdezze.
- Válnak. Néha apa felhívja anyámat, akkor veszekednek de azok csak pár percig tartanak. Szóval nem tudom mi lesz - vonom meg a vállamat és beleiszok a teámba. 

- Jó éjt és már alig várom a 18-át - ölel meg Zsófi majd mosolyogva és sok reménnyel telve száll meg a kocsijába. Intek neki majd magam is bezárkózok és elindulok tusolni. Hosszú volt ez az este és már alig várom, hogy lefeküdhessek aludni.

A fürdőből kilépve felnyitom a telefonomat:
2 nem fogadott hívás (Kádi, Balázs), 2 szöveges üzenet (Kádi, Balázs)
Kádi üzenete:
Szia, mondd hogy nézted a meccset! :) K
Brigi üzenete:
Ki nem hagytam volna! Ügyesek voltatok. 
Kádi üzenete: 
Mikor találkozunk legközelebb? K
Brigi üzenete: 
Az izlandi meccsen.:) 
Kádi üzenete:
Végre! Alig várom már. :) Na de megyek mert ünnepelünk! Csókollak! K
Brigi üzenete: 
Én is téged! x

Balázs üzenete:
Na igent mondasz az ajánlatomra?
Brigi üzenete:
Mármint?
Balázs üzenete:
Te és én és Marseille 
Brigi üzenete:
Ott találkozunk. :)
Balázs üzenete: 
Már várom. Meg kell ismételnünk valamit, remélem nem felejtetted el. ;)

A szívem újra kihagy egy ütemet, és erre már nem is reagálok. Egyszerűen el tudja érni, hogy zavarba hozzon. Dzsudzsák Balázs, te...! 

2017. február 25., szombat

12. fejezet - Családi zűrök

Brigi

Eszeveszetten rohanok a Liszt Ferenc repülőtér folyosóján, ahol már tömegekben állnak az emberek. A Magyar válogatott ma indul - reméljük - hosszú útjára és ezt senki nem akarja kihagyni.
Útközben felkötöm a hajamat és szitkozódva szaladok át az embereken.
- Elnézést, bocsánat! - szabadkozok miközben rengeteg lábat taposok szét és vissza is kapom ezeket. A körülöttem lévők utálkozó pillantásokkal jutalmaznak, de esküszöm ez most nem érdekel. Az egyetlen dolog, ami igazán érdekel az az, hogy láthassam, ahogy Balázs elmegy. 
A kinti "udvar" részen, ahol a repülők állnak, most emberek várakoznak. Zsófit pillantom meg de nem jelzek neki. Előkapom a táblámat amire Kádi és Balázs neve van írva majd magam fölé tartom. Az emberek lökdösnek, néha pedig igen csúnya szavakat ordítanak egymásnak. Aztán pedig a tömeg egyszerre pillant a B-szektor kijáratához, ahonnan a válogatott emberei lépnek ki. A tömeg egyszerre ordít fel, a csapattagok nevei hangzanak fel. Vannak akik énekelnek, vannak akik csak szimplán a fiúk nevét kiabálják. Én meg csak állok ott és egy emberre koncentrálok.  
Az idő megáll, amikor egymásra nézünk. Arcán apró mosoly jelenik meg, nem veszi le tekintetét rólam. Lehunyom a szemem majd amikor újra felpillantok, Ő már előttem áll, szemei lyukat égetnek belém. 
- Szia - suttogom.
- Szia - köszön vissza rekedt hangján, gyomrom pedig tótágast áll. Miért csinálod ezt velem?! 
- Csak el akartam köszönni - mondom közben aprót biccentek. Balázs arcán félmosoly jelenik, ami elfeledteti velem kusza gondolataimat. 

Balázs és a csapat elindult útjára. A kalandvágy és a győzni akarás vegyült a büszkeséggel, amit nem csak a tagok szemében, de a szurkolókéban is egyaránt láttam megcsillanni. 
- Hazavigyelek? - kérdezi halkan Zsófi. Az unokatestvérem arcán vegyes érzelmek kavarognak és meg mernék esküdni, hogy én se festek jobban. 
- Vigyél - biccentek. Pár perc múlva megérkezünk a kocsijához ami a repülőtértől legalább 5 perc sétára van. - Jó nehéz parkolóhelyet találni - jegyzem meg, de Zsófi nem is figyel rám. - Jól vagy?
Aprót biccent, de a tekintete fátyolos.
- Sokszor voltunk már külön, de ez most más. Sokáig nem fogom látni - mondja ki egy szusszal. Elhúzom a számat. Mit is gondoltam; majd örül Ádám távozásának? 
- Nem akarsz mást is elmondani? Látom, hogy van még valami - nézek érdeklődően Zsófira. Aprót biccent majd nagy levegőt vesz.
- Nos - kezdi. - Ádi megkérte a kezem. Mármint... - De nem hagyom, hogy befejezze, izgatottan felsikítok.
- Remélem igent mondtál! - mondom vigyorogva. Zsófi halványan elmosolyodik és biccent. 
- Persze. De ne szólj senkinek mert ez még nem hivatalos. 
Mosolyogva bólintok majd figyelem ahogy a szürke színű suzuki befordul az utcánkba. A mosolyom az arcomra fagy, amikor meglátom, ahogy apám a házunk előtt áll és idegesen mutogat. Majd hirtelen a fejére esik néhány ruhadarabja. Lehúzom a kocsi ablakát és meghallom anya érces hangját, ami most nem olyan kedvesen és lágyan szól, hanem hangosan, vékony hangon ordít. Mi történhetett? kérdezem magamtól, majd nagyokat pislogva Zsófira pillantok, aki tanácstalanul megvonja a vállát. 
- Azt hiszem most jobb ha én megyek. - Puszit nyomok az unokatesóm arcára majd kiszállok a kocsiból. Ő elhajt, én pedig elindulok a házunkhoz.
- Mi történik itt?! - kérdezem apámat, miközben bemegyünk az udvarra. Eközben anya eltűnt az ablakból, jól sejtem, az udvarra tart ő is. Egyszerre érkezünk meg.
- Ne tovább! - kiált fel anya és az öregem mellkasára tett kézzel hátrébb tolja, egyenesen ki az utcára. - Tűnj az életünkből! Felejtsd el a nevünket is, te barom!
Remegve állok a szüleim civakodását figyelve, majd egy sírdogáló hangra leszek figyelmes. Oldalra pillantok és meglátom az én kis hercegemet, a kisöcsémet, miközben a hintájában ülve, a maciját szorongatva sír. Lenyelem a gombócot majd Tomihoz megyek és szótlanul megölelem. Halk zokogás rázza végig a testét, apró kezeivel szorosan ölel.

- Aludj egy kicsit - nyomok puszit a homlokára, amikor lefektettem aludni. Pár óra leforgása alatt apa minden cuccát elvitte a házból, anya pedig az össze emléküket kidobta.
Tomi lassan elalszik, én meg a konyhába megyek egy kis vízért. 

- Szia - nézek anyára miközben vizet öntök magamnak és leülök az asztalhoz. Anya maga elé bámul, kezében egy pohár bor, mint mindig, most is kiegyensúlyozott, határozott nőnek tűnik. Aki nem látta a délután történteket, könnyen hihetné, hogy ennek a nőnek mindene meg van: szerető férj, nagy ház, gyerekek. Tökéletes család. 
- Szia kicsim - pillant rám. - Kérdezz. 
Azonnal tudom, hogy mire gondol. Tudja, hogy rengeteg kérdés megfordult már az agyamban, most mégse tudom mik voltak azok. 
- Miért dobtad ki? 
- Megcsalt, ide hozta a nőjét, hogy eldicsekedjen vele. 
Lehunyom a szemem, visszaszorítom az előtörni akaró könnyeket. Mekkora egy barom az apám. 
Aprót biccentek, nem nézek az anyámra, a poharamat piszkálgatom. Egy meleg kezet érzek a vállamon, majd szoros ölelésbe forrok anyával. Egyikünk se sír, ez egyszerűen csak egy csendes pillanat. 
- Jó éjt, kicsikém - szólal meg majd feláll és a szobájába megy. 
- Jó éjt, anya - suttogom magam elé majd a telefonomra pillantok. Balázs neve villan fel, a szívem pedig kihagy egy ütemet. Megtörlöm az arcomon legördülő könnyeimet majd nagyot sóhajtok. 
- Igen? - emelem a fülemhez a telefont. Balázs egy ideig nem szólal meg, hallom, ahogy veszi a levegőt, ami már így önmagában is elég szexi. 
- Minden rendben? - kérdezi aggódón. 
- Nem. A szüleim válnak, mert apám idehozta a ribancát és még Tominak is végig kellett hallgatnia, ahogy anyám szidja apámat. 
Balázs nagyot sóhajt. 
- Figyelj. - Hallom, ahogy egy ajtó csapódik majd Balázs újra megszólal. - Ha tehetném, most azonnal felszállnék a leghamarabbi gépre és veled tölteném az egész éjszakát. Ígérj meg nekem egy valamit. 
Megmosolyogtat az aggódása, és az ajkamra helyezem az ujjamat, emlékezve finom csókjára.
- Mit? - suttogom.
- Eljössz a meccsemre. Itt kell lenned. Látni akarlak. De bírd ki még egy kicsit. Ígérem hamar találkozunk. Brigi, én... - kezdené el újabb mondatát, de valami félbeszakítja. - Mennem kell.
Aprót biccentek, mintha láthatná. Elköszönünk majd én nyomom ki a telefont.
Később már csak egy rövid skype beszélgetésre jut időnk, mert a fiúk hamar aludni mentek.

Egész éjjel az jár az eszembe, hogy mit akart mondani. Talán azt, hogy hiányzok neki? Ő is hiányzik nekem, nem tudom tagadni. Nem sokára találkozunk.
Ujjammal simogatom az ajkamat, lehunyt szemmel fekszem az ágyon. Az ő alakja jelenik meg előttem: halványan mosolyog, tenyerével simogatja az arcomat majd egy szót kezd el suttogni:
Szeretlek.