11. fejezet - Úton az Európa Bajnokságra

Dzsudzsi

- Annyira fantasztikusak vagytok! - szólalok meg a közönségre nézve, akik a nagy színpad előtt állva minket néznek. Kijutottunk az EB-re, ami által Magyarország újra büszke nép lehet! 
A tömeg őrjöng, mi, focisták pedig büszkén nézzük őket. 
- Köszönünk mindent, nélkületek nem sikerült volna! - szól fel Storck a saját nyelvén, mellette pedig egy tolmács fordít, így a közönség is megérti a kapitányunk szavait. 
Később már mindenki legurított egy-egy (vagy több) pezsgőt, Szalai Ádi vidáman ölelkezik a közönségünkkel, Böde interjút ad miközben a kezével néha nagyokat gesztikulál, a csapat többi tagja pedig vagy a családjával beszélget vagy az edzőkkel, kapitányokkal. A következő egy hónapban egymásra leszünk utalva, nem látjuk majd a családjainkat, barátainkat. Mi leszünk egymás legjobb és legrosszabb pajtásai, testvérei. 
- Brigi nem jött el? - kérdezem halkan Zsófit aki elhúzza a száját majd megrázza a fejét. Szóval Brigit annyira se érdeklem, hogy elbúcsúzzon tőlem.
- Vizsgázik - szólal meg Ádi, Zsófi pedig egyetértően bólogat. Felvont szemöldökkel nézem a gerlicéket, értetlenül pislogok.
- Miből? Nyár van, ilyenkor vannak még vizsgák?
- Vezetni tanul, ma van a végső vizsgája - feleli a legjobb barátnője. Egy "óh" hagyja el a számat majd biccentek és inkább kérek még egy pezsgőt. Szóval vezetni tanul, és ezért nem jött el a búcsúztatásra. Örülnék is neki, hogy vizsgázik, ha nem tudnám, hogy ezentúl nagyon keveset fogunk találkozni. 
Hirtelen felindulásból előkapom a telefonomat majd oda se nézve tárcsázom Brigit.
- Igen? - szólal meg egy ismerős, csendes hang én pedig mint valami hülye gyerek elmosolyodok. 
- Sok sikert a vezetéshez - mondom. Egy pillanatig hallgat, talán ő is mosolyog, de a hangja ideges amikor megszólal.
- Átmentem - feleli én pedig automatikusan Zsófira pillantok és eltátogom neki Brigi sikerét. 
- Gratulálok - mondom mosolyogva. Nem láthatja, de a a vigyorom egyre és egyre nagyobb, mert tudom, hogy ő is boldog most. És ez mindent megér. (Egy kicsit talán érzelmes vagyok, de egyszerűen... Na, mindegy, ez Brigi hibája, őt szidjátok!)
Brigi egy egyszerű köszi-vel leráz, majd kinyomja a telefont. Sóhajtva elteszem a készüléket majd felállok. 
- Iszol valamit, Dzsudzsi? - kérdezi Szalai de én csak megrázom a fejem. 
Pontosan tíz perc múlva indulunk, így én már elindulok a beszálló pálya felé, hogy mihamarabb feltudjak szállni a magánrepülőre ami majd egyenesen Franciaországba visz. A csapat is követ, együtt indulunk el a repülőhöz majd a lépcsőn felfele még visszanézünk és integetni kezdünk. Látom, ahogy Ádi utolsó csókot vált Zsófival, Gera Zoli megöleli a feleségét és a gyerekeit, sőt, még Niko is elköszön a családjától. Csak én (és még pár szingli barátom) állok ott, egyedül, a közönséget nézve, amikor megpillantok a tömegből kilépve egy középmagas, barna hajú lányt, aki egy táblát tart a kezében: Hajrá fiúk! Hajrá Dzsudzsi és Kádi!
Brigi áll ott, körülbelül tíz méterre tőlünk, a táblát a feje felé emelve, szemeivel keresve engem vagy Kádárt, majd amikor összeakad a tekintetünk, kedvesen elmosolyodik. 
- Mennünk kell - teszi a vállamra a kezét Király Gabi én pedig bólogatok majd elindulok felfele. Egy pillanatra aztán lehunyom a szemem. Visszanézek: Brigit keresem a szememmel, aki még mindig ott áll, engem néz, én pedig képtelen vagyok tovább menni. Lerohanok, a lányhoz megyek, aki meglepődve néz engem. 
- Nem bántam meg a csókot, érted? Nem volt hiba! 
Brigi ajkai elnyílnak én pedig az egyik pillanatban megcsókolnám, de aztán körülnézek és felhúzom az orrom.
- Várj rám egy hónapot, ígérem megismételjük - suttogom. A háttérből már többen is kiabálnak nekem, hogy menjek, így hát fogom magam és visszarohanok a repülőhöz. Amúgy igen, kilométerhiányom van és ezért rohanok ennyit. 
- Na végre - hallom meg valamelyik csapattársam hangját majd szótlanul leülök a helyemre, becsatolom magam és várom, hogy a gépünk felszálljon. Hátrahajtom a fejem, lehunyom a szemem - a tökéletes párosítás ha elakarok lazulni. 

Körülbelül három óra repülőút alatt érünk Franciaországba, azon belül is Marseille-be, ahol az első meccsünk lesz július 14-én az osztrákok ellen. 
- Itt vagyunk, Franciaország! - kiált ki az ajtón Szalai majd nevetve szalad le a lépcsőn. Halványan mosolyogva lépek ki az újféle levegőre majd magamba szívom azt. Helló, Franciaország, helló Európa Bajnokság! 
Miután mindenkit beosztottak kettesével a szállodai szobákba - én Kádárral leszek - Storck megköszöni mindenkinek az eddigi munkát, és üdvözöl minket az EB-n. Az ő szavaival élve: az idei EB a magyaroké! 
- Ma még pihenhettek, aztán holnaptól kemény munka veszi kezdetét. Holnaptól elindul az egy hónapos küzdelem! - szavalja Dibusz Dénes, majd biccent és mindenki elindul a saját szobájába. 
Először kifele veszem az irányt, hogy felmérjem a helyet, ahol most egy pár napig megszállunk. A nap süt, meleg is van és rengetegen vannak a lenti medencéknél. 
Lefekszem az egyik napágyra, egy szál fürdőgatyában és lehunyom a szemem. 
- Leülhetek? - kérdezi Nagyá majd miután biccentek, ő leül és engem néz.
- Mit nézel?
A szemei valamiért most furán néznek engem, valahogy vádlón, de mégis furán.
- Zsófi szerint nem kellene Brigi közelében lenned - mondja ki pár pillanat múlva én pedig nagyokat pislogva meredek rá a szemüvegem mögül.
- Zsófi miért szól bele?
Ádám szemei elsötétülnek, mérgesen néz rám.
- Mert az unokatestvére. Talán igaza is van. Megőrjíted Brigit, és ezt mindenki így gondolja.
Hirtelen felindulásból felkapom a vékony fiút majd a medencébe dobom. A víz kicsi, így el se merül, de félig meglepődve, félig pedig mérgesen túr vizes hajába. Idegesen lihegek majd lehunyom a szemem.
- Nekem senki ne mondja meg, hogy kivel legyek és kivel ne! 
- Fejezd be, Balázs! - mondja miközben kimászik a medencéből és felém közeledik. Nagy levegőt veszek, elszámolok tízig majd újra felpillantok. Ádám visszaül az egyik nyugágyra, a pólójával megtörli a nedves haját majd sóhajtva rám néz.
- Én nem akarok beleszólni, haver. De ebből nem fog semmi jó kisülni. Egymás ellentétei vagytok, néha megtudnátok ölni egymást. 
Én is helyet foglalok majd magam elé bámulva válaszolok.
- Az ellentétek vonzzák egymást - mondom el a régi jól bevált mondást és hallgatom, ahogy a körülöttünk levő emberek beszélgetnek, nevetgélnek. Ádi félszemmel engem néz, majd beletúr a hajába.
- Szerinted ő is így gondolja? - kérdezi fojtott hangon én pedig felé kapom a fejem.
- Őszintén?
Biccent.
- Nem tudom. Csókolóztunk. Aztán kiakadt, haza akart menni. És tudod mit mondott? Hogy hiba volt a csók! Utálom, hogy hibának nevezi a csókunkat! - túrok a hajamba idegesen majd hátradőlök a nyugágyon.
- Talán csak azt akarja, hogy megutáld. És ne akarj tőle semmit. Erre még nem gondoltál?
Megrázom a fejem majd megdörzsölöm az orrnyergemet.

Később még mindig Ádám kérdései és szavai járnak a fejemben. Besétálok a szobámba, ahol Kádár épp a saját ágyán üldögél és valakivel beszélget. 
- Beszélsz vele? - kérdezi a laptopját bámulva.
- Ott van? - reagál csendes hangon Brigi, majd Kádi arrébb hajol, ahogy szembenézhessek a végzetemmel.
- Szia - szólalok meg miközben leveszem a vizes fürdőgatyámat. Brigi megbénultan néz engem majd hirtelen eltakarja a szemeit. Halkan felnevetek szégyenlősségén majd gyorsan magamra kapok egy alsót. 
- Elveheted a szemed elől a kezeidet, tündérkém - ülök le Tomi mellé. Brigi újra engem néz, a kezében zsebkendők, és most veszem csak észre, hogy a szemei is pirosak.
- Miért sírtál? - kérdezem automatikusan. 
- Anyáék veszekednek. Megint - sóhajt bele a kamerába. Bár ott lehetnék, hogy elvigyem abból a házból, hogy magamhoz húzza, megnyugtassam... megcsókoljam. 
- Eljöttök a meccsre Zsófival? - kérdezi Kádi, Brigi pedig őrá kezd figyelni. Ilyenkor egy kicsit mindig féltékeny leszek. 
- Szeretnénk - szólal meg. Halványan elmosolyodok, aztán félrepillantok, hogy Ő ne lássa a mosolyomat. Itt lesz 14-én. Itt fog szurkolni. Nekem fog szurkolni. Na jó, nem, de én is benne vagyok a csapatban, akinek szurkolni fog. És az majdnem olyan, mintha csak miattam jönne el.